(3 Szavazatok)

Bemutatkozunk - Általános iskolák

A Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola és Gimnázium a Kálvária sgt. 84. szám alatt található, a Kálvária tér sarkán.
Korábban a Móra Ferenc Szakközépiskola és Szakiskolában felnőtt tagozatként működött érettségire felkészítő felnőttoktatás. 2007 óta, az iskolaátszervezések keretében alapítványi fenntartással, önálló iskolaként, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött megaállapodás alapján készít fel felnőtteket érettségire. Jelenleg közel négyszázan tanulnak 23 pedagógus irányításával.

Bemutatkozik a Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola és Gimnázium Bemutatkozik a Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola és Gimnázium Iskolánk pedagógusai arra törekednek, hogy a 21. század munkaerő piaci követelményeit alapul véve korszerű, alkalmazható tudást, a középszintű érettségire való sikeres felkészítést és a továbbtanuláshoz is megfelelő ismereteket nyújtsanak. Nevelési és oktatási céljaink között elsődleges a személyiség- és képességfejlesztés, valamint az értékközvetítés, a tehetséggondozás és az esélyegyenlőség biztosítása.

Nappali munkarend szerinti oktatás

11. és 12. évfolyamon folyik az oktatás. Azok a tanulók jelentkezhetnek ezekbe az osztályokba, akik már más iskolában sikeresen befejezték a 9. 10. általánosan művelő évfolyamot, elmúltak 18 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. Hétfőtől péntekig, délután 14:10-től 19:25-ig tart a tanítás. Az értékelés módja és a tanulóknak járó kedvezmények megegyeznek a hagyományos nappali rendszerű képzésben megszokott értékeléssel és kedvezményekkel.

Esti munkarend szerinti oktatás

Az előképzettségtől függően 2-3-4 év alatt lehet érettségi bizonyítványt szerezni. Elsősorban azok a felnőttek jelentkeznek ezekbe az osztályokba, akik munka mellett tanulnak. Itt is feltétel a nagykorúság, de felső korhatár nincs. Az oktatási napok száma három, kettő hétköznap délután illetve szombaton délelőtt. Az értékelés órai dolgozatokkal és negyedéves beszámolókon történik.

Mivel sokan munka mellett korlátozott időkeretben tanulnak, a kitűzött cél a készségek és képességek elsődleges fejlesztése, s e cél elérését szolgáló eszközök rugalmas alkalmazása.

Pedagógusaink magasan kvalifikáltak, minden tantárgyból hatékony tanulási technikákat alkalmaznak. Magas óraszámban tanítunk informatikát és idegen (angol, német) nyelvet. E-learning portálunkkal az otthoni, önálló tanulást igyekszünk segíteni.

A kötelező érettségi tantárgyak mellett még hat (informatika, földrajz, biológia, kémia, fizika, művészeti ismeretek) tantárgy közül választhatnak tanulóink.

A „második esély” intézménye vagyunk. Olyan iskola, amely lehetőséget ad a felzárkózásra azoknak is, akik jelenleg munkanélküliek, esetleg a nappali iskolákból kimaradtak, veszélyeztetett helyzetűek vagy beilleszkedési zavarokkal küzdenek.

Közösségformáló tevékenységünk iskolai és iskolán kívüli formákban valósul meg. Minden évben egynapos, ingyenes budapesti kiránduláson, színházlátogatáson, sport- és hagyományőrző rendezvényeken, ünnepségeken, vesznek részt tanulóink.

Elérhetőség:

Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola és Gimnázium
Szeged, Kálvária sgt. 84. Tel.: 62/551-548
www.mffsz.hu

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Önnek nincs joga a hozzászóláshoz!
Kérjük, regisztráljon, vagy jelentkezzen be!