(4 Szavazatok)

Szegedi hírek - Fejlesztések

Tavaly jelent meg az a pályázat, amelynek célja a veszélyes közlekedési csomópontok tehermentesítése. Szőregen, a Hősök terénél tervezett körforgalom építésére a szegedi önkormányzat közösen pályázott az Állami Közútkezelő Kht-val.

Körforgalom Szőregen Körforgalom Szőregen A beruházásra óriási szüksége van az itt lakóknak, hisz a 43-as útra, a forgalom miatt nehéz és balesetveszélyes felhajtani a szőregieknek, valamint z Újszentivánról, Tiszaszigetről érkezőknek. Az új körforgalom pedig ezt a problémát oldja majd meg. A csomópont kialakítása várhatóan 80 millió forintba kerül majd.

A kivitelező már a terveket készíti, így hamarosan indulhat az építkezés. Iványi Aurél, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, vannak olyan időszakok, elsősorban a reggeli időszakban, amikor 10-15 percet is várniuk kell az autósoknak, hogy fel tudjanak hajtani a 43-as útra.

Körforgalom Szőregen Körforgalom Szőregen A munka a buszmegálló áthelyezésével és a közművek kiváltásával kezdődik. A tervek szerint parkolókat is kialakítanak majd. A forgalom terelését is meg kell majd oldani, ami bonyolult egy ilyen forgalmas úton. Iványi Aurél szeretné, ha a lezárások miatti terelések a Rózsaünnep után kezdődnének, amelyet június végén tartanak.
 

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Önnek nincs joga a hozzászóláshoz!
Kérjük, regisztráljon, vagy jelentkezzen be!