Nagy érdeklődéssel vették birtokba az autósok Szeged új csomópontját. Egyelőre óvatosnak és előzékenynek bizonyulnak az autósok.
Az új -- csak körforgalomként emlegetett- kereszteződés tulajdonképpen nem más, mint egy jelzőlámpás csomópont - fogalmazott Tapasztó Sándor, a kivitelező Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója. A szakember a közlekedési szabályokat összefoglalva elmondta, a jelzőlámpás körforgalom úgy működik, mint egy hagyományos jelzőlámpás kereszteződés, csak körpályán, vagyis ha elrontjuk behajtásnál az irányt, akkor egy kör megtételével van módunk javítani. A csomópontban minden be- és kilépőt jelzőlámpa irányít majd, biztosítva ezzel a gyors átjutást. Ezek a lámpák egyelőre még nem működnek, de a mai napon megtörténik a műszaki szemle, amit követően bekapcsolják a lámpákat.
Az autósoknak a belépés előtt- a táblák és burkolati jelek alapján- ki kell választaniuk az útcéljuknak megfelelő sávot, így a körpályán már nem lesz szükség sávválasztásra ( ami egyébként tilos is ), hiszen a kiválasztott sáv a kiválasztott útvonalra vezet majd.
A szegediek a héten birtokba vehetik az új csomópontot, tesztelhetik azt a következő két hétben, hiszen addig a tranzitforgalmat nem engedik rá az új szakaszra. Tapasztó Sándor elmondta, hogy a terelő útvonalak megszűntetését követően, várhatóan június közepén hajthat át a tranzitforgalom először a Rókusi csomóponton.
A munkálatok a kettes villamos vonalának építésével folytatódnak. A pálya kialakítása a Rókusi krt. felé megkezdődött. Ez a szakasz várhatóan az őszre készül el a Kisteleki utcáig, így majd csak akkor lehet a megfelelő csatlakozást kiépíteni a Rókusi krt. felé. A munka pedig ezzel az utolsó fázissal fejeződhet be.