Már több napja a Széchenyi téren állomásozik az a lengyel villamos, amely a leendő szegedi villamosok bemutató példánya. Most bárki megnézheti kívülről belülről, hogy 2012-ben milyen szerelvényeken közlekedünk majd, hiszen hasonlóakat vásárolt a szegedi önkormányzat is.
„Hosszú, tágas, jól el lehet majd férni rajta, kevesebb lesz a lökdösődés!” - mondja Danyi Ferenc, aki unokájával érkezett a Széchenyi térre, hogy megcsodálja a leendő, egyelőre mutatóba hozott villamost. 2 éves unokája láthatólag hasonlóan meg van elégedve az új villamossal, mint nagypapája, tetszik neki az ideiglenes játszótér: kúszik, mászik, szaladgál a villamosban – elvégre van is neki hatalmas tér. Többnyire mindenkitől hasonló vélemények érkeznek. Úgy tűnik, mind az idősebb korosztály, mind a fiatalok, meg vannak elégedve az új szerelvénnyel. Várják már, hogy Szegeden is ilyenekkel közlekedhessenek.
„Az 1-es villamos mindig tömve van, amikor beindul az egyetem, és mivel ezen a villamoson sokkal többen elférnek majd, talán nem lesz akkora tumultus reggelente” - teszi hozzá egy 22 éves egyetemista lány, aki barátnőjével épp a téren sétált keresztül és felfigyeltek a meglehetősen szembetűnő jelenségre. Ilyen szerelvényből 9 darab fog érkezni 2012-re a lengyel PESA gyártótól. A jármű valóban sokkal több, becslések szerint 210 utas befogadására alkalmas, 42 ülőhellyel.
„Nagyon korszerű, nagyon szép, a Combino is hasonló Pesten - nem túl sok az ülőhely, de nem is az a lényeg, a fontos, hogy állva kényelmesen elférjen mindenki” - mondja már a fővárosi Ignácz Imre, aki jelenleg Szegeden dolgozik: ő a Pulz utcai remíz főépítésvezetője. Kollégáival együtt jött megnézni az új próbajárművet.
„Gyönyörű az itteniekhez képest!” - jegyzi meg közben egy nagymama, aki babakocsit tolva, pár hónapos unokájával érkezik a térre. „Ki is próbálom, hogyan boldogulok a babakocsival. Biztosan kényelmesen felfér, mert hihetetlen szélesek az ajtók!”
Pusztai Pálné, aki éppen az üléseket próbálgatja, azt mondja, minden nap messzebbről jön be piacra, így sokat használja az 1-es vonalát. Örül, hogy tágas, szép villamossal közelítheti majd meg Szeged belvárosát. A szegedi elektromos tömegfejlesztési nagy projektnek köszönhetően nemcsak a sínpályák lesznek (és lettek) csendesek, hanem a villamosok is. A beruházás 30 milliárd forintos összköltségéből 4 és fél milliárdba kerül az új járművek beszerzése. Az új szerelvényekben légkondicionáló, és utastájékoztató rendszer is van, amelyek mind az utasok kényelmét szolgálják.
Az érdeklődők vasárnapig, azaz szeptember 12-ig láthatják az új villamost Szeged főterén. Hétköznaponként reggel 10 és este 8 között, hétvégén pedig egészen este 10 óráig belülről is megcsodálható.