Rövid hírek

Rövid hírek

Statisztákat válogat május 20-án, vasárnap 10 órától a szegedi Reök-palota aulájában a Kerényi Miklós Gábor rendezésében színre kerülő Parasztbecsület és Bajazzók című operaelőadásokba a Szegedi Szabadtéri Játékok. Érdemes eljönnie annak, aki kedvet érez a szerepléshez, hiszen sikeres bemutatkozás esetén olyan kitűnő énekesekkel léphet színpadra, mint Dolhai Attila, Mester Viktória, Frankó Tünde, Perencz Béla vagy épp Kerényi Miklós Máté. Kizárólag 10-12 év közötti gyerek- és felnőtt statisztákat keresnek.

Rövid hírek

Felújítás miatt szerdától lezárják a csongrádi út szegedi kivezető, a várost az M43-as autópályával összekapcsoló szakaszát – tájékoztatta Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.

Rövid hírek

Számos programmal, előadással várja az érdeklődőket a szervező Ananda Jógaközpont a Születés Hetén. A május 9- 12, az évnek az a kiemelt hete, amikor a családalapítással kapcsolatos fontos információk egy egységes arculattal rendelkező országos rendezvénysorozat keretében koncentráltan érhetők el az érdeklődők számára. A szülés és a megszületés megváltoztatja azt a világot, amelynek abban a pillanatban középpontja a megszületett élet. Akik kapcsolatban vannak a kisbabával, visszavonhatatlanul mások lesznek, mint azelőtt voltak. Az életük, ünnepeik és hétköznapjaik egy olyan folyamatosan alakuló és épülő világgá változik, amelynek minőségét alapvetően befolyásolja az a tudás, amely alapján döntéseiket meghozzák. A Születés Hete ezért ahhoz kíván hozzájárulni, hogy ezek az információk elérhetők, feldolgozhatók legyenek, és segítsék a legmegfelelőbb egyéni döntés megszületését. A Születés Hetén összefognak azok a szakemberek, akik az év többi hetében külön-külön azon dolgoznak, hogy a családok tagjai megtalálják azokat az információkat és alternatívákat, melyek ismeretében kiválaszthatják a számukra megfelelő irányt.

Rövid hírek

Európa-napot rendez a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Felnőttképzési Intézete május 9-én, szerdán a Százszorszép Gyermekházban. Idén Ausztria, Lengyelország, Csehország és Szlovákia történelmét, hagyományait, kultúráját, és nem utolsó sorban konyháját mutatják be az első éves hallgatók és vendégeik be interaktív módon. A SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézetének andragógus hallgatói évek óta megrendezik az Európa-napot május 9-én. A szakmai gyakorlat szerepét is betöltő rendezvényen rendszerint néhány európai ország történelmét, jelenét, kultúráját, szokásait mutatják be.

Rövid hírek

Általában nem tartották nehéznek az idei magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi feladatokat a diákok, de több, előzetesen nem várt feladattal is találkoztak, így például a Camus-tételt sokan meglepetéssel fogadták - derül ki az MTI megyei körképéből.
A szegedi Deák Ferenc Gimnázium érettségizői szerint a magyar érettségi bár nem volt nehéz, nem várt feladatokat hozott. Mint az MTI-nek elmondták: a szövegértés könnyű volt, viszont egyáltalán nem készültek novellák összehasonlítására. Szerintük a vers-összehasonlítás sokkal nehezebb, kevesebben szeretik és tudják jól megoldani, úgyhogy most nem volt nehéz az összehasonlítás sem. Tapasztalataik szerint a választható résznél a legnépszerűbb Karinthy Frigyes két karcolatának feldolgozása volt.

Rövid hírek

Szeged és Algyő között teszteli a Tisza Volán Zrt, a MAN gyártású alacsonypadlós autóbuszát. A céghez a gyártótól érkezett két napos tesztelésre egy CNG üzemű alacsonypadlós autóbusz, amely május 9-ig közlekedik a két település között. A 12 méter hosszú járművet az utasok is kipróbálhatják.