„Vágyni arra, ami a miénk!” – ezt a mottót választották az idei Házasság Hete rendezvénysorozat vezérgondolatává a szervezők. Február 12. és 19. között már negyedik alkalommal megszervezik meg a rendezvénysorozatot, amelyhez Szeged is változatos programokkal csatlakozik.
A szervezők célja ráirányítani a figyelmet arra, hogy a házasság érték. A programsorozat keretében szeretnék megmutatni a házassággal kapcsolatos pozitívumokat részben azért, mert úgy vélik, a negatívumokról túl sok szó esik. A Házasság Világnapja minden év február második vasárnapja, idén 12-e, amelyet Szent Bálint napja követ. A Házasság Hete a világnappal egy időben indul útjára. Tizenhárom évvel ezelőtt Angliából indult el az a kezdeményezés. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban.
Az idei szegedi rendezvénysorozatra szeretettel várják mindazokat, akik még a házasság előtt állnak, akik még vagy már kételkednek, bizonytalanok és azokat is, akik már döntöttek mellette. A programok főszervezője most is a Szeged-Csanádi Egyházmegye Családpasztorációs Irodája, de számos más felekezet és egyesület is támogatója és társszervezője a rendezvénynek.
A szegedi rendezvénysorozatot megelőzően már február 9-én egy, a régi idők esküvőit bemutató kamarakiállítás nyílik a Somogyi-könyvtárban, melyet Barna Gábor néprajzkutató nyit meg. A Házasság Hetének ünnepélyes megnyitójára február 12-én kerül sor a dómban, a szentmisét Blanckenstein Miklós, az esztergomi szeminárium rektora mutatja be.
Egy héten át számos előadás, alternatív Valentin-nap, családterápiás műhely és talk-show várja majd az érdeklődőket.
A Belvárosi moziban hétfőtől vasárnap estig a családot és a házasságot bemutató filmeket vetítenek. Február 14-én a Szegedi Nemzeti Színházban fórumot szerveznek a művészházasságokról, az est vendége Pap Éva és Zsigmond Zoltán zongoraművész-házaspár lesz.
Február 1-től Válaszd az igazit! címmel internetes kvízjátékra is invitálják az érdeklődőket a www.megujulva.hu honlapon. A helyes megoldást beküldők között könyvet, CD-t, valamint mozijegyeket sorsolnak ki a Házasság Hete programsorozat keretében a Belvárosi moziban vetített filmek valamelyikére.
|
Program Február 9. |