A Szegedi Tudományegyetem önköltséges képzésein szeptembertől lehetővé válik a részletfizetés – jelentette be kedden a dékáni kollégium döntését az egyetem rektora.
Szabó Gábor úgy fogalmazott, gyökeres átalakulás történt a magyar felsőoktatás területén az utóbbi hónapokban, a legkomolyabb változások pedig az államilag támogatott képzési helyeket, illetve azok elosztását érintették. Egyelőre nem lehet tudni, hogyan reagálnak minderre a felvételizők, érdemi következtetéseket csak az első jelentkezési adatok megismerését követően, március végén vagy április elején lehet levonni.
A rektor elmondta, az intézmény minden segítséget megad azoknak a hallgatóknak, akik nem állami ösztöndíjas helyen kezdhetik meg tanulmányaikat ősztől. A dékáni kollégium hétfőn arról döntött, hogy az önköltséget nem egy összegben, a félév elején kell majd befizetni, hanem részletfizetési lehetőséget biztosít az SZTE. A tervek szerint három részletben – szeptemberben, októberben és novemberben – történhet a befizetés, és egyéb módon is segítik a hallgatójelölteket a továbbtanulásban.
A karok saját forrásból, illetve együttműködő vállalatok segítségével ösztöndíjakat alapítanak. A Gazdaságtudományi Karon például első körben már 40 fiatal részesülhet így támogatásban. Az Állam- és Jogtudományi Kar pedig az első szemeszter végén a 10 legjobb tanulmányi eredményt felmutató fiatalnak visszatéríti az önköltséget, a rendszer később várhatóan tovább bővül. Összegyetemi szinten pedig tovább működik a már bevezetett SZTE Talent-ösztöndíjrendszer.
A rektor elmondta, a költségek megállapításakor a kormány által meghatározott kereteket is figyelembe kellett venni, így például voltak olyan szakok, ahol emelni is kellett a díjat, hogy elérje a minisztérium által meghatározott minimumot. A rektor hozzátette: a jövőben jelentősen megváltozik a pótfelvételi rendszere, és már nemcsak költségtérítéses, hanem államilag finanszírozott helyek is rendelkezésre állnak majd.
Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes kiemelte: érdemes az intézmény felsőfokú szakképzései között is böngésznie annak, aki esetleg tartana a fizetős tanulmányoktól. Ezen az egyre kedveltebbé, népszerűbbé váló képzési területen is kínál finanszírozott helyeket az egyetem. Ráadásul a felsőfokú szakképzésekről később tovább lehet lépni az alap- és mesterszakokra is, amit megkönnyít, hogy a szegedi egyetem lehetővé teszi diákjai számára a karok, illetve a szakok közötti átjárást, a párhuzamos képzést. Így az, aki először fizetős helyre kerül be, adott esetben tanulmányai során átkerülhet államilag támogatott képzésre is.
|
Rugalmasságra nevel az SZTE „A mai világban megfigyelhető tendencia, hogy az egyes szakmák határai dinamikusan változnak, ezért egyre inkább a multi- és interdiszciplináris képzések értékelődnek föl. Széles és színes képzési kínálatával az SZTE képes követni ezeket a változásokat, s felkészíteni diákjait arra, hogy rugalmasan alkalmazkodjanak a munkaerő-piaci trendekhez. Erre csak egy olyan nagy tudományegyetem képes, mint a szegedi, egy kisebb szakintézmény viszont nyilvánvalóan nem.” Szabó Gábor rektor |