Szimulációs kisfilmünk célja, hogy bemutassa az új Rókusi jelzőlámpás csomópont működését, és felkészítse Önt annak megfelelő és biztonságos használatára.
Szeged kiemelkedően nagy forgalmú kereszteződésének átépítésével a lehető legnagyobb áteresztőképességű, szintbeli csomópont jön létre, lerövidítve így az áthaladás idejét.
Szimulációnk feltételezi, hogy Ön gépjárművével az Izabella-híd felől érkezik, így ehhez viszonyítva mutatja be az egyes irányokat. A különböző irányok forgalmát különböző színű járművek jelölik.
A csomópontba való belépéskor ne zavarja meg a „Körforgalom” jelzőtábla; ennek érvényessége csak akkor lép életbe, ha az éjjel-nappal működő jelzőlámpák valamilyen oknál fogva meghibásodnak.
A csomópontba való belépés előtt az Ön által kívánt továbbhaladási iránynak megfelelően időben kell sávot választania. A sávválasztásban segítik a tájékoztató táblák és a speciális alakú útburkolati nyilak. Ügyeljen a megfelelő sávválasztásra, ugyanis a körpályán belül csak ott lehet sávot váltani, ahol azt a burkolati jelek megengedik.
Az egyes belépő irányok az óramutató járásának megfelelő sorrendben kapnak szabad jelzést. A körpályán belül a javasolt haladási sebesség 40km/óra, erre a sebességre van tervezve a folyamatos haladást biztosító zöldhullám.
A szimuláció következő szakaszán látszik legjobban, hogy a jelzőlámpás körforgalom használatakor a gépjárművek soha nem keresztezik egymás vagy a villamosok útját. Ezzel csökken a balesetveszély kockázata, legrosszabb esetben is csak a sávokon belül fordulhat elő koccanás a követési távolság, a haladási sebesség be nem tartása, vagy pedig az egyébként tilos sávváltás miatt.
A körforgalmon belül Ön 3 féle villamosjárattal találkozhat. A két kanyarodó 1-es és 2-es villamos mindig egy lendülettel halad át a csomóponton, a harmadik, egyenesen haladó pedig a telephelyre való ki- és behaladást szolgálja.
A villamosok csomópontba való belépését számítógépes vezérlőrendszer érzékeli, majd a váltók állításával továbbtereli a járműveket, bizonyos sávok zöld jelzését pedig megrövidíti. A szimuláción jól követhető, ahogy a sávokat keresztező, a jelzőlámpákat jelölő csíkok az adott forgalmi szituációnak megfelelően indítják vagy állítják le a csomópontban közlekedő járműveket. A jelzőlámpás körforgalom érdekessége, hogy az eddig megszokottól eltérően rövidebb ideig, de többször biztosít zöld jelzést az áthaladni kívánóknak.
Ha nincs villamosközlekedés, akkor a belépő járművek mindig megállítás nélkül, folyamatosan haladhatnak át a csomóponton.
A villamosok megállója a csomópont elkészülte után, a csomóponttól kissé távolabb kerül kialakításra, ezzel is biztosítva a csomópontban közlekedő járművek folyamatos haladását.
A csomópontba belépés után a közel 5 méter széles sávokban való haladást a programozottan működő dinamikus prizmasor segíti. A prizmasor nagy előnye, hogy nem kopik úgy, mint a burkolati jel és kizárólag annak a sávnak a prizmái világítanak, mely szabad jelzést kapott. A szimuláción a prizmasorok színe pirosra vált abban a sávban, ami szabad jelzést kap, a gyakorlatban a prizmasorok fehéren világítanak majd.
Felmerülhet Önben a kérdés, mit tegyen, ha észreveszi, hogy rossz irányba sorolt? Azt javasoljuk, ilyen váratlan esetben inkább haladjon át a csomóponton és azon kívül, az első adandó alkalommal forduljon vissza.
A csomópont olyan, mintha zöldhullám működne körpályán, csak annak kell leállnia, aki teljes kört leírva vissza akar fordulni. Ezt csak a legbelső forgalmi sávból teheti meg.
Egyedül a Rókusi krt. felől nem lehet a belső sávból közvetlenül visszafordulni, csak ebben az esetben engedélyezett balesetveszély nélkül egy sávot befelé váltani.
Váratlan esemény lehet még a jelzőlámpa meghibásodása. Ennek esélye a rendszer kialakítása miatt igen csekély, de bekövetkeztekor a helyreállításig a jelzőtáblás irányítás szerint kell közlekednie. Ebben az esetben a csomópont megfelelő működése a körforgalmakban általában érvényes elsőbbségi rend segítségével tartható fent. Figyeljen arra, hogy a villamosoknak a körpálya forgalmával szemben elsőbbségük van ilyen esetekben.
Ha Ön jobbra kanyarodva kívánja elhagyni a csomópontot, akkor figyelnie kell arra, hogy nem sokkal a belépést követően újabb jelzőlámpával találkozik, ahol rövid ideig (8-10mp) várakoznia kell. Itt, a csomóponttól kissé távolabb kialakított átkelőhelyek biztosítják ugyanis a gyalogosok és kerékpárosok áthaladását.
A szimuláción látható, hogy a távolabbi elhelyezésre azért volt szükség, hogy a jobbra kanyarodó, várakozó gépjárművek ne akadályozzák a csomópont forgalmának folyamatos haladását.
Kérjük, fokozottan figyeljen a sávváltási tilalom, a követési távolság és a javasolt haladási sebesség betartására, hogy elkerülhesse a koccanásos baleseteket.
A jelzőlámpás csomópont használata vezetéstechnikailag nagyobb odafigyelést igényel ugyan a közlekedőktől, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer használatával Ön az eddigieknél lényegesen gyorsabban és biztonságosabban haladhat át a csomóponton.
Reméljük, filmünk segített Önnek a jelzőlámpás körforgalom használatára való felkészülésben. További információkat a www.ujpalyan.hu oldalon találhat.
Biztonságos közlekedést kívánunk!