(0 Szavazatok)

Szegedi hírek - Téma

Szeged igazi iskolaváros, hiszen Magyarország legnagyobb városai közül Szeged működteti a legnagyobb és legteljesebb közoktatási intézmény rendszert- kezdte beszédét a polgármester ma a Városi Tanévnyitó Ünnepségen a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban.

Szegeden emelkedni fog a pedagógusok bére Szegeden emelkedni fog a pedagógusok bére A 2010/2011- es tanévet városunkban 32 ezer diák kezdi meg, ebből 25 ezer az önkormányzat által fenntartott intézményekben. Szintén megkezdődik a munka az itt dolgozó 3500 pedagógus számára is- tette hozzá Botka László. Több tízezer szegedi család életében hoz változást minden évben a szeptember, így nem túlzás talán azt állítani, hogy Szeged számára az egyik legfontosabb dátum ez, hiszen minden tanév kezdete új feladatokat, új reményeket, új lehetőségeket és új kihívásokat hordoz.

Miközben az ország népességének száma lassan 10 millió alá csökken, Szeged 2010-ben egy évtizedek óta várt demográfiai növekedésről számolhat be, több mint 1200 általános iskolai első osztályos kezdi meg tanulmányait. A tavalyihoz képest ez azt jelenti, hogy három osztállyal többet kellett indítani az elsős évfolyamokon idén.

A szegedi önkormányzat várospolitikájának egyik legfontosabb eleme volt az elmúlt években, hogy az oktatási intézmények folyamatos felújításával az iskolákban zajló kiváló szakmai, nevelő munka feltételeit biztosítani tudja- tette hozzá a városvezető. Az elmúlt hat évben elnyert több mint tíz milliárd uniós, fejlesztési pályázati forrásból és önkormányzati támogatásból újította meg a város az iskolaépületeket. Botka László polgármester elmondta, sikerrel zárult az a speciálisan szegedi, önálló iskola beruházási program, amely tavasszal indult „Mi iskolánk, mi óvodánk” címmel. A pályázaton 92 nevelési, oktatási intézmény vett részt. Közel 330 millió forint beruházás történt ezekben az épületekben, amit 100 millió forinttal egészítettek ki a szülők, akik társadalmi munkával is segítették az iskolaépületek szépülését.

Egy iskolaváros számára kötelesség, hogy folyamatosan kifejezze megbecsülését és elismerését a helyi pedagógus- társadalom számára, mivel egy pedagógus akkor tud jól dolgozni, ha érzi és tudja, hogy a közösség mindig mögötte áll, támogatást és segítséget nyújt- folytatta Botka László. Az elismerés, bizalom kifejezése Szegeden kifejezetten fontos, ezért a polgármester szerint nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a Fidesz kormány a most nyíló tanévre befagyasztotta a köztisztviselők, így a pedagógusok bérét is, holott korábban még béremelést ígért. A polgármester azt mondta, Szeged városára ez súlyos terhet ró, ami felvállalhatatlan, ezért segíteni fognak. A politikus hozzátette, természetesen egy önkormányzat nem tud saját forrásból pótolni minden korábbi, felelőtlen politikai ígéretet, de Szeged számára a közoktatási intézményrendszer és a benne dolgozó pedagógusok megbecsülése elsődleges prioritást kell, hogy élvezzen. A városvezető bejelentette, Szeged város önkormányzata az általa fenntartott oktatási intézményekben dolgozó valamennyi közalkalmazott pedagógus, tanító, tanár és óvónő számára jövő év január elsejétől egy önálló, új, szegedi bérelemet vezet be, az úgynevezett Szeged-pótlékot. Ennek mértéke - a tervek szerint - a 2010- es év inflációjának felel meg. Ez azt jelenti, hogy önkormányzati forrásból szeretné a város mérsékelni a kárt és elérni azt, hogy Magyarország legmeghatározóbb iskolavárosában ne csökkenjen a pedagógusok reálbére. Szeged város költségvetése évek óta egyensúlyban van, működési hiány nélkül üzemel, így Botka László szerint a város 70 milliárd forintos forrásából elkülöníthető az a körülbelül 250 millió forint, ami ennek a bérelemnek a bevezetéséhez szükséges.

Tradíció és hagyomány, hogy az iskolaigazgatói kinevezéseket a Városi Tanévnyitón nyújtja át a polgármester. 2010-ben megbízó levelét átvette

  • Rákosné Szilágyi Éva- Óvodák Igazgatóságának igazgatója
  • Doroginé Bíró Irén- Zrínyi Ilona Általános Iskola igazgatója
  • Kádár Mihályné- Orczy István Általános Iskola igazgatója
  • Lázár Zoltán- Jerney János Általános Iskola igazgatója
  • Deák Attila- Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola főigazgatója
  • Feketű Béla- Szegedi Ipari és Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola főigazgatója
  • Lengyel Zoltán- Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakközépiskola főigazgatója
  • Siposné Gyuris Valéria- Szegedi Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola főigazgatója

A Városi Tanévnyitó Ünnepséget megelőzően felavatták Radnóti Miklós bronz szobrát a Glattfelder téren. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium bejárata előtt álló, Gyurcsek Ferenc művész alkotása a fiatal, egyetemista költőt és későbbi feleségét, Fannit ábrázolja. Az önkormányzat országos tervpályázatot írt ki a szobor elkészítésére. A zsűri a beérkezett pályaművek közül választotta ki a Munkácsy-díjas Gyurcsek Ferenc tervét. A 220 centiméter magas szobrot korabeli fényképek segítségével mintázta meg a művész.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Önnek nincs joga a hozzászóláshoz!
Kérjük, regisztráljon, vagy jelentkezzen be!