Pampalini
Amikor nem jönnek a lapok
2011.05.15 13:52:34

Jóval több, mint két hónapja írtam utoljára a blogra, de igazán nem volt olyan esemény, amit megoszthattam volna veletek. Játszottam, de tulajdonképpen jelentős eredmény nélkül. Sem online, sem élőben nem volt olyan játék, amiről érdemes lett volna beszámolni. Azonban néhány napja egy kisebb csapattal felkerekedtünk, hogy egy deepstack versenyen részt vegyünk Kecskeméten. Én nagyon szeretem ezt a típusú játékot, nagy induló zsetonkészlet, hosszú vak idő. Szóval van lehetőség játszani!


Ezen a napon azonban egyszerűen nem jöttek a lapok. Már az első vakszinten a 40 ezer zsetonomból 30 ezret elvesztettem, amikor a sorommal belenéztem egy király pókerbe. Azt követően befeszültem, mint a betonacél és csak prémium lapokkal játszottam. Ha jöttek! Végül annyi szerencsém azért volt, hogy ha all-int toltam egy A-K, vagy A-Q, vagy A-J lapokkal, akkor az ellenfelek mindig rosszabbat mutattak és megéltek a lapjaim. Az is igaz, hogy majdnem minden esetben a magasabb kísérővel nyertem. Végül is sikerült egy kicsit megerősödnöm, de továbbra is csak prémium lapokkal játszottam. Tudom, hogy a játékosok sokszor panaszkodnak, hogy nem kapnak lapot, de most tényleg ez történt velem. Amikor eldobtam a lapjaimat a flopp előtt, akkor sem jött semmi az én két kártyámhoz. Egyszóval csak vegetáltam, de végül sikerült így is elvergődnöm az FT-re, ahol a 10 játékosból 5 szegedi volt. Itt azért már változott egy kicsit a helyzet, de nem sokkal. Egyszer azonban óriási szerencsém volt, végül az is kell ehhez a játékhoz. Szóval nagyon kevés zsetonom volt, amikor egy 7-es párral a kezembe all-int mondtam, amit egy játékos fogadott el és a mutatásnál kiderült, hogy dáma pár volt a kezébe. A floppon azonban azonnal jött a harmadik 7-es és sikerült dupláznom. Azért is volt nagy szerencsém, mert kiderült, hogy egy másik játékos A-7-et dobott, tehát csak egy hetes volt a pakliban. De jött!:) Végül szép lassan elfogytak az ellenfelek és 4-en maradtunk, amikor úgy döntött a társaság, hogy osztjuk a nyereményt és így véget ért a verseny.

Azóta újra voltam Kecskeméten. A versenyen nem történt említésre méltó, elég hamar kiestem, de két leosztást szeretnék leírni. Az egyikben egy treff Q és J volt a kezembe. Egy kisebb emelésemet egy játékos call-olta, így ketten néztünk floppot, ami a következő volt: treff A és 10, valamint egy kör király. Flopp sor, plusz flush, sőt Royal Flush húzó. Mivel nut-om volt, csak csekkeltem elölről, és az ellenfelem is így tett. A törn egy 4-es, itt már belehívtam, egy nagyon keveset, az ellenfél sajnos dobott. Egy kis könyörgés után az osztó megmutatta, hogy mi lett volna a river, hát egy treff K, azaz lejött volna a klasszikus Royal Flush-öm, immár harmadszor élőben. Ekkor már nagyon bánta, hogy hívtam!

A másik leosztás a kiesésemet hozta. Egy J-10-zel néztem floppot egy mini raise emelés után. Hárman voltunk partiban, a flopp A-K-8. Az első beszélő 3 ezret hívott, amit a másik játékos megadott. Ekkor már 18 ezer körül volt a potban, ezért a lyuk sorra is érdemes volt megadni a háromezret. A törn rögtön egy Q, így sorom lett. Az első játékos 5 ezerig emelt, a második 15 ezerig raiselt, én pedig 35 ezer zsetonnal szinte azonnal all-int mondtam. Flush esély nem volt, a legjobb kéz az ellenfeleknél a két pár, vagy legjobb esetben a szett lehetett. Az első játékos végül dobott, mint később kiderült egy A-10-et. A másik játékos szinte azonnal fogadta a hívást és máris mutatta a kezében lévő K-K, és így neki szettje volt, a sorom ellen. A river előtt kb. 80-20 % volt a javamra, de ez a 4 az 1-hez esély nem volt elég, ugyanis a dáma duplázódott, így a full leverte a soromat és indulhattam haza!:(



Címkék: