A Partiscum Csillagászati Egyesület (PACSI) elkészítette azt a Szegedre méretezett Naprendszer-túra útvonalat, melyen nemcsak hogy megismerhetők – a fénysebesség többszörösével utazva – a Naptól a Neptunuszig és a Plútóig szűkebb kozmikus hazánk jellemzői és valós méretei, hanem a város látnivalói is az „űrutazók” elé tárulnak.
Három bütykös hattyú fiókát nevelnek a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában. A néhány hetes, feltehetően elárvult madarakat Mórahalom közelében találták.
Bagolyfióka-óvoda a Vadasparkban
Bár a természetvédelmi mentőközpontba érkező madarak jelentős része elárvult bagolyfióka, így nem szokatlan, ha időnként a nemzeti park szakemberei, vagy éppen a segíteni szándékozó állatbarátok megjelennek egy doboznyi fészekaljjal. Idén azonban szokatlanul sok, különböző korú és fajú bagolyfiókát kell felnevelniük a Vadaspark szakembereinek. A többségük erdei fülesbagoly, de megfordul itt macskabagoly és kuvik is.
A mobiltelefonálás történetét ismerhetik meg az érdeklődők a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A kiállítótérben 400 már nem használt hordozható készüléket állítanak ki.
A vitázó képesség tanulható
Problémát okoz, hogy meggyőzz másokat? Az SZTE Karrier Iroda jóvoltából bármely nappali tagozatos SZTE-s hallgató részt vehet egy ingyenes képzésen, amely fejleszti a kritikus és logikus gondolkodást!
A biztonságos közeledés érdekében
Már fiatal korban meg kell tanítani a gyerekeket a biztonságos közlekedés alapelveire, hogy később kevesebb baleset történjen – ez volt az alapelve annak a vetélkedőnek, amit a környék középiskolásainak szervezett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.