Már mindenki belül bizsergő, eltitkolt merevedéssel, és enyhén átnedvesedett alsóneművel várta, és ím, végre elérkezett az idő, megnyílt a frissen újított JATE. A tömeg úgy tolongott az ajtónál, mintha főbelövés járna annak, aki kint marad a szegedi éjszakában.
Sok hír keringett a változásokról: új szellőzőrendszer, ami bírja a bagófüsttel átitatott kánikulát, változó fények, amik erősítik a bulik hangulatát, nagyobb tér, és francos modern dizájn. Mivel kamaszkorom jó részét még a régi, barna falú, picit hányásszagú JATE-ban töltöttem, levetkőzhetetlen elfogultságom kritikus lencséket ragasztott szemeimre, amikor beléptem. A jól ismert biztonsági őrök nem változtak, csak elegánsabb egyenruhát öltöttek, de ahogy a kanyargós beléptetőn átevickéltem, egy egészen új és szokatlan világ tárult elém.
Az egyetemi klub megszűnt létezni, feloldódott a szórakoztató éjszakai rongyrázásban. Egy diszkó lett belőle, ahova a kigyúrt fux-huszártól kezdve a susogó nadrágos panelproliig mindenki szívesen jön le, felöltve a koptatott farmer egyenruhát, strasszos pólóval persze, hiszen úgy fasza a faszagyerek. Ilyen lehet, amikor a paraszt a traktorját sportkocsira cseréli: elakad a ganéban. A régi, beszélgetős, bensőséges légkör ugyanis megszűnt, és az ideiglenes hely minden diszkóra emlékeztető elemét sikerült átmenteni. A profit végül is a sok emberből van, és ha trendi, élénk színű festésekkel, és Dreher reklámokkal pakolják tele a ledekkel csipkézett falakat, akkor olyan vendégek jönnek, akik nem az utolsó aprójukból veszik meg a VBK-t, hanem mellényzsebből csengetik ki az összeget a Jack Danniel’s tökösséget sugárzó fél decijéért. A puccos felszín mögött azért felbukkan a magyar való, amint belép az ember a vécébe. Az estét tisztán kezdő mellékhelyiség kettőre már megtelik bokáig érő, bizonytalan eredetű folyadékkal, amiben rothadó állattetemekként úsznak a széthajigált kéztörlő papírok. Pedig van kuka, még ha a papírtörlők tartó dobozait el is felejtették felszerelni.
Azért akadnak szórakoztató elemek is: a körfolyosón kialakított ülőhelyek megmászásához az este vége felé már létra szükségeltetne, ezért egy bulin többször is végig lehet nézni egy-egy topánkás, csiccsent kiscsaj vergődését a kényelemért. Slusszpoén, ha a küzdelem közben a nyugodt, sárgás-zöld fények hirtelen kékre váltanak, és pillanatnyi vakságot és szédülést idéznek elő az egykori falra festett, vonagló gráciák silány leszármazottaiban.
A zene az ideiglenes JATE-ban már megszokott, egyszerre impotencia- és kangörcs-fokozó párzási háttérzene, gépies robotolás, ami beindítja a csípőmozgást, és leállítja az agyat. Noha van két terem, ahol egy-egy DJ pakolja, de olyannyira hasonló a stílusuk, hogy a közöttük levő folyosón hallgatózva már-már úgy tűnt, egymás ritmusára keverik át a számokat. A különbség csak annyi, hogy a nagy teremben sok ember élvezhet egy hangár-szerű, légkondis és nemdohányzó térben, míg a kicsiben zsúfoltan tolongó alakok őrjöngnek cigivel a kezükben és hatalmas izzadtságfoltokkal a pólójukon, ugyanis itt még nincs normális szellőzés.
A régi kisterem is klímás, apró bárpult, és fotelek gondoskodnak a pihenni vágyókról, de mivel itt semmi nem történik az esti buli alatt, csak egy-két smároló pár keresett nyugalmat, ahogy átsuhantam a rideg falak között.
Sok keringés után sem találtam meg a helyem, csak az est végét vártam, hogy a „lemezlovas” – ígéretéhez híven – egy kis dubstep-el megbotránkoztassa a simulékony monotonitásban egy éjszakára egymásra találó párocskákat. A DJ-k azonban egyik teremben sem voltak elég bátrak, csak egy-két számot tettek fel, azokat is a pophoz közelebb álló számok közül. Savanyú szájízzel indultam haza, hogy másnap délután is adjak egy esélyt a helynek, hátha kávézóként jobban emlékeztet egy egyetemi klubra.
Picit másnaposan érkezem. Semmi gyomorgörcs, semmi fejfájás, csak a nyugtatóan tompa világérzékelés zavarja egyébként sem túl szárnyaló szellemi aktivitásomat. Az egykori belső udvarból kialakított terem üzemel kávézóként, ahova – noha négy ablak tátong a plafonon – nem nagyon szűrődik be természetes fény, ezért könnyen elveszti az ember időérzékét, ami a kocsmának mindenképpen jó, az embernek csak akkor, ha nem igyekszik sehova.
Odalépek a pulthoz, kikérek egy pohár helyrehozó-sört, de sör helyett csak egy rövid választ kapok:
Foglalj helyet, mindjárt viszem.
Az előző este izzadtságcseppjei már fölszáradtak a padlón, és a tánctér megtelt asztalokkal és elegáns, bordó székekkel, amik még kényelmesek is. A zene hangereje nem túl zavaró, abszolút ideális egy jó beszélgetés háttérzajának. Keresem a hibákat, de úgy fest, hogy csak a tegnap este barmai hozták ki belőlem az életundort, így nappal egészen jó hangulatú a kávézó. Két fickó épp a felső burkolat alatt szereli a wifi-t, talán a szellőzés is javul még, a dizájn-t pedig majd megszokom.
Lehúzom a sört, helyrehoz, és már nem is olyan borús a helyzet. Lehet még ebből a JATE-ból valami, de az már a műsorstruktúrán és a vezetésen múlik, hogy egy haszongyárat akarnak csinálni suttyókkal tömve, vagy egy egyetemi klubot, amilyen régen is volt, koncertekkel, és kulturális programokkal tele. Persze az egyetemisták is sokat változtak, a szeptemberi programban egy koncertet sem láttam, a pénz még nagyobb úr lett, így számomra már csak a remény maradt, ami – fiatalságommal együtt - majd meghal utoljára.
Friss
Érdekességek
