Az oroszlános millenniumi díszkút, avagy a jelképek kavalkádja
Lehetett volna jobb is – foglalja össze véleményét tömören a szegedi helytörténész, aki már több mint négy hónapja kalauzunk az éjjel nappali szoborkiállításon. 2000 óta áll a felújított Klauzál téren, a Kárász-ház előtt a Millenniumi díszkút, Tóbiás Klára alkotása, mely az Árpád-házi királyoknak állít emléket.
A Klauzál tér ékessége: a Kossuth Lajos szobor
Habár a neobarokk emlékműszobrászat minden kelléktárát felvonultató alkotást napjainkban már kissé túlzónak vélhetjük, mégis, ma is megjelenik benne a századforduló kora, a függetlenségi eszmék érzülete, a köznép szabadságszeretete, és végső soron akaratának beteljesülése. Kossuth-szobrot állítani a századfordulón bátorságra vallott. A szegediek pedig bátrak voltak. Ennek meg is lett az eredménye: az ország egyik legszebb példánya készült el ebbe a városba.
Promenád szobrok - a Kárász utca köszöntői
A Karneválherceg és Karneválhölgy immár 10 éve fogadja a Kárász utcára érkezőket. Az alábbi riportból megtudhatják mik is pontosan a promenád szobrok, hogyan jöttek létre, és fény derül arra, hogy kit ábrázol a női figura övcsatján látható portré.
A fájdalom és a gyász költői megfogalmazása: Doni hősök emlékműve
Múlt héten Kligl Sándor szegedi szobrász Szent István és Gizella szobrát elemeztük Dr. Tóth Attila segítségével, aki nem hallgatta el véleményét, és olykor kellemetlen kritikával illette a kettős kompozíciót. Ma Kligl másik szegedi szoborkettősét, a Rákóczi téren felállított háborús emlékművet látogatjuk meg, ami az elhagyás és kifejezés érdekes momentuma. Szeged legmeghatóbb köztéri alkotása.
A legendák tükrében: Szent István és Gizella szobra
A honfoglalás ezerszáz éves évfordulójának tiszteletére határozta el Szeged városa, hogy kétfigurás bronz kompozíciót állíttat államalapító királyunk emlékének a Széchenyi téren. Kligl Sándor művének adaptálása valósult meg, habár pályázatot - ritka módon - nem hirdettek. Ennek tulajdonítja tárlatvezetőnk a szoborkettősön fellelhető jó néhány hibát. A Széchenyi téri szobrok bemutatásának utolsó állomásához érkeztünk.
A „legnagyobb magyar” szobra: Széchenyi István emlékműve
A Széchenyi tér főposta előtti parkrészén, a Kárász utca felőli oldalon áll a névadó gróf emlékszobra. A teret jóval a szobor elhelyezése előtt, 1860-ban, rögtön Széchenyi halála után nevezték el a „legnagyobb magyarról”.