(0 Szavazatok)

Magyarország, Nagyvilág - Gazdaság

Az MSZP véleménye szerint az elmúlt másfél év kormányzati munkája, gazdaságpolitikája és jogalkotása megrendítette a befektetők Magyarországba vetett bizalmát - mondta Józsa István szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus szerint Orbán Viktor kormányfő sem tett eleget a bizalom helyreállításáért. A Fidesz szerint az MSZP összekeveri a valóságot a vágyálmaival.

Az MSZP gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a miniszterelnök értelmetlenül kezdett háborúzni Európában Magyarország szövetségeseivel, majd pedig "mindenkivel összehúzva tett egy tiszteletkört Strasbourgban, mondván, hogy ő mindenre kész (…) és ugyanettől az Európától várna most segítséget".

A politikus kijelentette, hogy a kétoldalú gazdasági kamarák éves közgyűlései azt a tapasztalatot vonták le, hogy a nagybefektetők cége nem is gondolkoznak a magyarországi beruházásokban. Nem lehet terveket szőni ott, ahol visszamenőlegesen vetnek ki adókat, a különadók bizonytalan ideig maradnak fent, a jogalkotás pedig úgy zajlik, hogy "reggel előterjesztenek valamit a parlamentnek, estére pedig elfogadják" - mondta.

Kirívó példaként említette, hogy tavaly márciusban "egy nap alatt hazavágtak egy iparágat", mégpedig a kapcsolt energiatermelőkét.

Józsa István szerint a beruházás-ellenes politika "csimborasszója az úgynevezett plázastop". Kijelentette, hogy ezzel a törvénnyel az egész világnak megüzenték, Magyarországgal nem érdemes foglalkozni. Hozzátette, hogy a gazdasági miniszter felmentést adhat a jogszabály hatálya alól, de a piaci szereplők nem szeretnek úgy gondolkozni, hogy valahogy "kikuncsorogják a felmentést a minisztertől".

 

A cikk folytatásáért kattintson ide!

 

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Önnek nincs joga a hozzászóláshoz!
Kérjük, regisztráljon, vagy jelentkezzen be!