(0 Szavazatok)

Magyarország, Nagyvilág - Téma

Tizennegyedik évértékelőjébe vág bele jövő kedden Orbán Viktor. Bár a tavalyi beszéd alapján a megújulás évén vagyunk túl, ezt azóta a kormányfő is megcáfolta. Egekben az államadósság, az egymillió új munkahelynek még a töredéke sem jött össze, van viszont új alkotmányunk, és a "röghöz kötésnek" köszönhetően a fiatalok is kisebb eséllyel hagyják itt az országot.

A tavalyival azonos időpontban, ismét február 7-én tartja szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor a Millenárison. A miniszterelnök 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Megnéztük, milyen jövőképet vázolt fel 2011-es beszédében, és ebből mi valósult meg.

2012: elrugaszkodás vagy túlélés

Orbán Viktor egy évvel ezelőtt még azt mondta: 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz. Már akkor is figyelmeztetett, hogy a sikert semmi sem garantálja, hiszen „ez csak egy emberi terv, de sok millió magyar ember közös terve”, 2012 januárjában pedig már ő maga ismerte el, hogy borul a rendszer. Ahogy az EU-csúcs után fogalmazott: "Túl kell élni a 2012-es évet, de 2013 jó év lehet, sokkal könnyebb. Teljesen át kell dolgozni a költségvetést, ez egy komoly újratervezés lesz”.

A kormányfő egy évvel ezelőtt azt is elmagyarázta, mit is takar a megújulás: „az újjászületés az, hogy hosszabb sodródás után ellenállhatatlan erővel vesszük kezünkbe a sorsunkat”. Ez az erő azonban szintén nem bizonyult olyan ellenállhatatlannak. Bár a kormányzati kommunikáció ősszel még másról sem szólt, mint arról, hogy nem kérünk az IMF-ből, november közepén aztán mégis kipattant a hír: új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a kormány az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a Nemzetközi Valutaalappal. S bár decemberben még mutatott némi ellenállást, Orbán Viktor január 30-án este már kitörő lelkesedéssel beszélt az újonnan elfogadott uniós pénzügyi paktumról is, amely „óriási siker Magyarország számára”.

 

A cikk folytatásáért kattintson ide!

 

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Önnek nincs joga a hozzászóláshoz!
Kérjük, regisztráljon, vagy jelentkezzen be!