Magyarország, Nagyvilág - Téma
"Nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből." E kijelentés Lázár Jánostól, a Fidesz frakcióvezetőjétől származik. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek zokon vette a politikus véleményét.
A szópárbajt az az interjú váltotta ki, amelyet Lázár az év elején adott a hir24.hu-nak. Az oktatásról úgy vélte, drasztikusan csökkenteni kell az integrációt akadályozó tényezőket, egyebek mellett azzal, hogy az egyházi iskolák ne válogathassanak a gyerekek közt.
Bábel interjúban reagált erre az okfejtésre. Ebben megdöbbenését fejezi ki Lázár „durva és felületes kritikája” miatt. Méltatlannak, igazságtalannak és bizonyos értelemben cinikusnak minősítette a frakcióvezető álláspontját. A közpénzeket – mondta – „legalább annyira a katolikus gyerekek szülei adják, mint a politikusok”. Az egyház iskoláiban bizonyos követelményeknek eleget kell tenni ugyan, de megkülönböztetés nincs. Az érsek szerint „kimutatott tény”, hogy a katolikus intézményekben „legalább annyi hátrányos helyzetű gyerek van, mint más iskolákban”.
Kérdés, így van-e. Az egyszerűség kedvéért maradjuk az általános iskoláknál. Az Oktatási Hivatal adatai alapján készült, tavaly közzétett elemzésében a Roma Sajtóközpont arra a következtetésre jutott, hogy az állami, önkormányzati iskolákhoz képest az egyházi fenntartású intézményekben arányait tekintve jóval kevesebb hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák tanul.
A cikk folytatásáért kattintson ide!