(0 Szavazatok)

Szegedi Tükör - 2012. január

 

Játszótér-felújítás, a Deák-gimnázium fõbejáratának átépítése, ablakcserék a Krúdy- szakközépiskolában – ezek is szerepelnek a 8-as választókörzet 2012-es fejlesztési tervei között.

– A körzetben fontos feladat a Gedói Általános Iskolában a nyílászárók cseréje, valamint az udvari vasjátszótér uniós  szabványoknak megfelelõ felújítása. Ezt a választókörzeti alapomból elkezdtem, de teljes megvalósítása meghaladja a lehetõségeimet – mondta Kónya Gábor a 8-as választókerület önkormányzati képviselõje az ez évi tervek és feladatok ismertetésekor. Várhatóan idén a Deák Ferenc Gimnázium fõbejáratát átépítik, kiszélesítik, valamint az alagsorban újabb kijáratot alakítanak ki. Szükség lenne az intézmény elhasználódott parkettájának felújítására is. A Krúdy Gyula szakközépiskola régebbi épületében az ablakcserék és a hõszigetelés megvalósul, igény lenne továbbá a tantermekben a padlóburkolatok cseréjére is.
Kónya Gábor: Hét játszótér vár felújításra Kónya Gábor: Hét játszótér vár felújításra – A 2010-es önkormányzati választások elõtt a megyei fõjegyzõ jelentõsen átalakította a  választókörzetet. Szervesen össze nem függõ városrészeket kapcsolt össze, ugyanakkor a régi körzet közepét, amely urbanisztikailag és infrastrukturálisan a legfejlettebb volt, elcsatolta. Az utólag idecsatolt területek közterületi szempontból jóval elmaradottabbak, mint a körzetem régi részei. Az új területeim felzárkóztatása érdekében folytatom a tavaly megkezdett szeméttartók kihelyezését a képviselõi alapomból a cipõgyár mögötti területen és Öreg-Rókuson. Új, kényelmes padok kerülnek a Bihari utcára, a Retek utcára, valamint a Tölgyes utcai új ligetbe. Lakossági kérésre új sütõ-fõzõ helyet  alakítunk ki a Bihari utca mögötti nemrég felújított játszótérnél, és a Bihari–Kecskeméti utca sarkánál – sorolta Kónya Gábor.
A képviselõ hozzátette: a József Attila sugárút 138. számnál lévõ új dísztér és a játszótér használóinak többéves igénye egy köztéri ivókút létesítése, amit városi költségvetésbõl lehetne megvalósítani. Ugyanezt kérik a lakók a Bihari utca mögötti játszótérhez is, ez szintén városi forrásból épülhetne meg.
– A körzet-átalakításból adódóan még 7 és fél balesetveszélyes vasjátszótér vár felújításra. Azért fél, mert félig már felújítottam a Homonnai utcait az egyéni képviselõi alapomból, idén ezt befejezzük. A legfontosabb most a Retek utca–Hóbiárt Basa utca sarkán lévõ, nagy forgalmú  vasjátszótér felújítása lenne. Folytatódnak a járdafelújítások, a közvilágítás javítása érdekében új oszlop és lámpatest kerül a Tölgyes utcai mélygarázs bejáratához, és új lámpatest kerül a Tündér utcába is.
– A képviselõi alapomból támogatni kívánom szerény lehetõségeimnek megfelelõen továbbra is az iskolák, valamint az Avar utcai és Hóbiárt Basa utcai óvodák, valamint a Tátra téri Idõsek Szeretetközösségének társadalmi rendezvényeit – tette hozzá Kónya Gábor.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.huBlogter.hu