280 millióért újították fel Novák Katalinnak az elnöki rezidenciát

Felújították a Budapest XII. kerületében található, állami tulajdonban lévő köztársasági elnöki rezidenciát – értesült az rtl.hu. A portálhoz eljutott szerződés szerint a munkákra összesen 278 millió forintot költhettek, a renoválás pedig az épület jelentős hányadára, valamint a kert egy részére is kiterjedt. Ennek részeként:
- megújult a rezidencián található alagsori moziszoba,
- létrehoztak egy kisebb sminkszobát,
- valamint kialakítottak egy hangszigetelt zeneszobát is függesztett kazettás álmennyezettel.
Az rtl.hu arra emlékeztet: Schmitt Pál lemondása után, Áder János beköltözése előtt is felújították a rezidenciát, igaz akkor mindössze 38,5 millió forintot költöttek erre. (A volt államfőnek ugyanakkor nincs oka panaszra, Hadházy Ákos közérdekű adatigénylése után derült ki, hogy az „ökoelnök” imidzsét építgető Ádernek egy nagyjából 364 négyzetméteres Béla király úti villát építettek át és bővítettek 720 négyzetméteresre, mintegy 930 millió forintért.)
Novák Katalinnak államfőként spórolnia sem kell, július közepén ugyanis úgy döntött a kormány, hogy több mint egymilliárd forinttal növeli a Köztársasági Elnök Hivatalának költségvetését. Ebből 689 millió dologi kiadásokra és beruházásokra megy, 400 millióval pedig a hivatal protokollköltségét emelték meg.