664 millióba kerültek Orbán, Szijjártó és Novák repülőútjai

Még ennél is sokkal többe, mert 47 útról egész egyszerűen nem közölt adatot a Honvédelmi Minisztérium, 51-nél pedig kihagyták az üzemanyagköltséget. Az így is megdöbbentő összeg ráadásul csak másfél év repkedéseinek költsége.
Kékes Viktória

2023. február 07. 08:18

664 millióba kerültek Orbán, Szijjártó és Novák repülőútjai

A Magyar Honvédség 2018-ban vásárolt 2 darab Airbus A319 (lajstromjelük 604 és 605) és 2 db Dassault Falcon 7X (lajstromjelük 606 és 607) típusú repülőt. Simicskó István egykori honvédelmi miniszter akkor azt mondta

 

„ezek nem kormánygépek, ezek honvédségi gépek, ezeket a honvédség üzemelteti”.

 

Ennek némileg ellentmond, hogy azóta rendszeresen használják azokat a kormány tagjai (Szijjártó Péter például a Holdra is elrepülhetett volna az így megtett kilométerekkel), de a köztársasági elnök is. Időnként az is előfordul, hogy a kellemest kötik össze a hasznossal, erre jó példa Orbán Viktor és Lévai Anikó római kiruccanása: itt a miniszterelnök előbb lerótta tiszteletét XVI. Benedek ravatalánál, majd homárt ebédelt egy olasz étteremben. 

Fotó: La Repubblica

Egy másik alkalommal (szintén az olasz fővárosban) a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozójára repült a kormányfő, amelyre a családja is elkísérte. Pontosabban ők is ott ültek a honvédségi Falconon, hiszen az esti vacsorán kiszúrta őket egy pechjükre arra járó magyar turista. 

Fotó: 444.hu

 

Előfordul tehát, hogy Orbán hivatalos feladatait és személyes programjait vegyítve veszi igénybe az adófizetők pénzéből vásárolt és fenntartott honvédségi luxusgépeket.

 

Azt viszont nem tudni, hogy ezek a kiruccanások mennyibe is kerülnek pontosan, mert a repülőutak költségét szisztematikusan titkolják. Az összes út minden adatát (hova, mikor, kit vittek a repülők) 30 évre  titkosították honvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, továbbá a két Airbus és a két Falcon láthatóságát letiltották a legismertebb repülőgép-figyelő oldalakról.

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Az Átlátszó azonban közérdekűadat-igényléssel most viszonylag sok mindent kiderített, bár a honvédelmi tárca mindent megtett annak érdekében, hogy alaposan megnehezítse a dolgukat. A nagy nehezen kiadott adatok ráadásul erősen hiányosak, mert 47 útról egyáltalán nem adtak információkat, sok esetben pedig kihagytak, vagy simán 0 forintosként szerepeltettek egyes költségelemeket, mintha teljesen ingyen utaztak volna a politikusok a katonai gépeken.

 

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ennek értelmében a minisztériumtól kapott adatok nem tekinthetők teljes értékű, az összes költséget tartalmazó információknak, de a hiányzó adatok nélkül is megdöbbentően magas kiadásokat mutatnak a számok. 

 

2021 eleje és 2022 szeptembere között: 

  • a 223 útra 644,4 millió forintot számláztak ki,
  • ebből az üzemanyag 273 millió,
  • a repülőtéri kiszolgálás 172 millió,
  • a fedélzeti internethasználat 106,3 millió,
  • a delegációk fedélzeti ellátása 36,4 millió forint volt.

 

További 19,8 millió forint szerepel a légtérhasználati díjaknál, a személyzet külföldi tartózkodásánál 23 millió, a személyzet napidíja és ellátása rovatban 13,6 millió, az egyéb, nem tervezett (és nem is részletezett) kiadásoknál pedig 151 ezer forint.

 

Az Átlátszó kiemeli Szijjártó Péter tavaly februári Kairó-Manáma útját, ahol csak a delegáció fedélzeti ellátása 5,5 millió forintba került, ehhez jött még 6,8 millió internetköltség. Azaz csak az étel- és italfogyasztás, valamint a netezés 12,4 millió forintba került. A HM egyébként ennél az útnál sem tüntetett fel üzemanyagköltséget, de aggodalomra semmi ok: 27 év múlva erre is fény derül(het).