7,8-as földrengés Törökországban: eddig 912 halottja van a katasztrófának, reggel óta újra rengett a föld (frissítve)

18:40 Elindult a Hunor mentőszervezet csapata hétfőn Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére.
A Hunor mentőegység 11 éve jött létre és azóta a magyar katasztrófavédelem világszerte bizonyította, hogy a világ egyik legfelkészültebb mentőszervezete. Segítséget nyújtottak katasztrófahelyzetekben a többi között Szerbiában, Macedóniában és Japánban is.
A Törökországba induló mentőegység 55 tagú, a tűzoltókon kívül katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai is részt vesznek a munkában. Keresőkutyákat is visznek magukkal. A személyzetet és a 90 tonnányi felszerelést a Magyar Honvédség Airbus 319-es gépe szállítja a Liszt Ferenc-repülőtérről a törökországi Adana repterére. Megérkezésük után a török katasztrófavédelem irányítja majd a magyar mentőcsapat tevékenységét. A Hunor felszerelése 10 napra biztosítja a mentőegység önellátását, vagyis nem kell a helyi katasztrófavédelem erőforrásait használniuk - közölték.

16:40 Spanyolország két vészhelyzeti mentőegységet indít útnak várhatóan még a nap folyamán Törökországba, hogy szakembereik segítsenek a földrengések utáni mentésben - jelentette be a védelmi miniszter hétfőn Madridban újságíróknak nyilatkozva.
Margarita Robles elmondta: a spanyol légierő két repülőgépe szállítja a speciálisan keresésre és mentésre kiképzett, csaknem száz fős csapatot, amelynek 35 tagja a madridi tartomány tűzoltó-különítményéhez, 56 tagja pedig a hadsereg vészhelyzeti katonai egységségéhez tartozik.
12:26 Kevesebb mint 12 órával a hajnali földmozgások után újabb földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát – írja a The Guardian. A szíriai állami média arról számolt be, hogy az ország fővárosát, Damaszkuszt is érintette a legutóbbi nagy erejű rengés.
Az előzetes adatok szerint a rengés a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű volt, és a törökországi Kahramanmaraştól 67 kilométerre, 2 kilométeres mélységben történt.
12:24 Legkevesebb 912 halottjuk és 5385 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek – közölte Recep Tayyip Erdoğan Ankarában a katasztrófavédelem központjában tartott sajtótájékoztatóján. A rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól. A mentési munkálatokban mintegy kilencezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik – mondta Erdoğan, hozzátéve, hogy eddig negyvenöt ország ajánlott fel segítséget.
11:24 Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengést követő mentésben, így amennyiben a helyi hatóságok ezt igénylik, akkor ötven fős egység indul azonnal útnak, hogy segítse a túlélők utáni kutatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
– Törökország, a török nemzet Magyarország és a magyar nemzet barátja. Természetes, hogy ebben a bajban is török barátaink mellett állunk, és segítünk, amiben tudunk. A belügyminiszter felvette a kapcsolatot török kollégájával, és Magyarország egy, kutatásban és mentésben komoly tapasztalatokat szerzett egységet ajánlott fel – mondta Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ez az egység már indulásra kész, és amennyiben a törökök jelzik a fogadókészségüket, valamint azt, hogy hol számítanak segítségre, akkor a csapat azonnal útnak indul.
„Reméljük, hogy ezek a törekvések sikeresek lesznek, és sikerül elejét venni az áldozatok számának nagy arányú növekedésének, hiszen ilyenkor mindig az a veszély egy-egy nagy földrengés után, hogy a romok alatt lévőket nem tudják időben kimenteni. Magyarország tehát készen áll segíteni, és amennyiben a törökök jelzik az erre vonatkozó készségüket és igényüket, a magyar mentőcsapat azonnal megindul, hogy segítséget nyújtson török barátainknak”.
10:54 Az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak.
– Teljes szolidaritásukat fejezzük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően – fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel és Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte: Európa támogatása már úton van a térségbe. Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.
Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta: az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével.
Janez Lenarčič válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte, a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését. Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak – tette hozzá az uniós biztos.
Mark Rutte holland kormányfő üzenetében közölte, részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, valamint tájékoztatott: a holland kutató és mentőcsapat már hétfőn elutazik a földrengés sújtotta régióba.
Alexander De Croo belga miniszterelnök részvétét fejezte ki a törökországi és szíriai halálos és katasztrofális földrengés áldozatai családjainak. Közölte, az illetékes belga hatóság értékeli a helyzetet, és megvizsgálja a lehetséges segítségnyújtás módjait.
9:49 Legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek – közölte Fuat Oktay török alelnök ankarai sajtótájékoztatóján. Oktay arról is beszámolt, hogy a katasztrófában legalább 1710 épület összeomlott.
Eddig 78 utórengést regisztráltak, amelyek közül három haladta meg a 6-os erősséget, a legerősebb pedig 6,6-os erősségű volt.
A török katasztrófavédelem adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,4-es erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett.
Korábban írtuk:
A földrengésnek Törökországban és a vele szomszédos Szíriában is vannak halálos áldozatai. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke Törökországnak és Szíriának is segítséget ígért a USAID-en keresztül, Törökország a mentőmunkálatokhoz is nemzetközi segítséget kért.
Hét törökországi tartományban pusztított a földrengés, Recep Tayyip Erdoğan elnök mind a hét tartomány vezetőjével tárgyalásba kezdett. Szíriából a legtöbb áldozatról Aleppóból érkezett beszámoló, ahol több ház összedőlt. A földrengés a Szíriával szomszédos Libanonban is érezhető volt. Olaszország partjainál pedig a cunami veszélye sem zárható ki.