„Minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja személyi jövedelemadóját” – hirdette meg a kormány a 2022-es választást megelőzően, büszkén hozzátéve, hogy ily módon 600 milliárd forintot költenek a családokra. Azért érdemes felidézni ezt, hogy nagyságrendileg el tudjuk helyezni a tényt, miszerint a központi költségvetés 2023. áprilisi hiánya 620 milliárd forint volt. Hogy más, még ennél is hatalmasabb összegeket ne kelljen idecitálni, legyen elég annyi, hogy az egész éves hiány 80 százalékát sikerült összehozni négy hónap alatt. Habár az államháztartás bevételei és kiadásai nem ismétlődnek hónapról hónapra, vannak kilengések, az azért mégiscsak mond valamit a helyzetről, hogy soha akkora hiány nem volt még az év első harmadában, mint az ötödik Orbán-kormány idején, pedig válságévekkel elég jól el vagyunk látva.

Az egyik nagy baj az, hogy mivel a kormány az elmúlt években hagyta elszállni az inflációt, most a jegybank magasan tartja a kamatot – emiatt zajlik a harc a kormány és az MNB között –, ami miatt viszont a kamatkiadások nőnek. 2023-ban többe kerülnek az államadósság kamatai, mint mondjuk az egészségügy finanszírozása. Ez például egy konkrét, kézzelfogható következménye a kormány gazdaságpolitikájának. 

A másik probléma, hogy bár a magas infláció miatt összegszerűen magasabbak az államháztartás bevételei, ugyanezen okból jelentősen csökkent a kiskereskedelmi forgalom is, egyszóval kevesebbet vásárolunk. A rendhagyó módszereire büszke kormány a lehető legortodoxabb eszközzel töri le az inflációt – történik ez iszonyatos lassúsággal –, mégpedig a fogyasztás csökkentésével. Ebben a Bokros-csomag sem különbözött, csak az akkori kormány nyílt kártyákkal játszott. Gond lesz azzal is, hogy a gazdasági növekedés leállt. Nagy Márton ugyan nemrégiben is megünnepelte az elmúlt egy év sikereit és a recesszió elkerülésének csodájáról beszélt, ám a recesszió valójában fél éve tart. Így nemcsak a fogyasztás, hanem a termelés is csökken, ami megint csak nem tesz jót az államháztartásnak, kevesebb a pénz, amit el lehet osztani és költeni. 

Mindezek nyomán le is állítanak számos beruházást, s persze nemcsak emiatt, hanem mert az uniós pénzek egyelőre továbbra sem érkeznek, hiába mond be a kormány újabb és újabb időpontokat. 

Ezen a ponton van jelentősége annak, hogy eközben mire jut pénz: a budai várbeli megalomániás építkezésekre, a nemzeti atlétikai stadionra, a Kossuth téri kormányépületek felújítására, hogy a MÁV-vezérkar fizetésemelését ne is említsük. 

Jóval többről van szó, mint rongyrázásról. Az állami szintre emelt korrupció nem csupán azt jelenti, hogy a politikusok lopnak. De még csak nem is azt, hogy a velük összefonódott, sőt velük azonos gazdasági főemberek állami pénzeket síbolnak el. A tét jóval nagyobb, hiszen nemcsak megcsapolják a közpénzeket, de ki-bejárnak a költségvetésben. Az államháztartás az ő háztartásuk. 

Amibe az egészségügyre fordított több forrás nem fér bele, de a felesleges építkezéseknek bele kell, hiszen azokon keresztül áramlanak párt- és magánzsebekbe az adófizetői pénzek.