A konzulátus egy olyan ajtó két ország között, amely mindig nyitva van

Ismét van tiszteletbeli török konzul Szegeden. Feladata a nagyszámú itt tanuló török diák és a röszkei határon áthaladó török vendégmunkások ügyeinek kezelése, valamint a török-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése. Ez utóbbihoz szegedi vállalkozásokat és cégeket szeretne török partnerekkel összekötni.
Vass Imre

2022. december 09. 20:15

A konzulátus egy olyan ajtó
két ország között, amely mindig nyitva van

Két évvel ezelőtt nyitották meg a törtök konzulátust Szegeden, ami a Pulz utcában működött. Azonban a covid miatt az ünnepélyes avatás elmaradt, ezt tartották meg most péntek délután. Az eseményen jelen volt többek között Gülşen Karanis Ekşioğlu, a Törökország magyarországi nagykövete, valamint több más tiszteletbeli konzul is. 

 

A szegedi lesz Eger és Sopron után a harmadik tiszteletbeli török konzulátus hazánkban. A diplomata elmondta, több oka is volt, hogy a várost választották. Egyrészt jelentős számú török diák tanul a Szegedi Tudományegyetemen, másrészt a röszkei határátkelőhelyen évről évre több tízezer török utazik át. Ezeknek az embereknek kívánnak segítséget nyújtani. Emellett szeretnék a gazdasági kapcsolatokat is erősíteni. 

 

Hossó Zoltán tiszteletbeli konzuli munkáját már lassan két éve végzi Szegeden, de a covid miatt nem tudták ünnepélyes keretek között kinevezni. Tanulmányi, családi ügyekben, hivatalos eljárások vagy éppen migráció kapcsán is kérték már segítéségét, itt élő vagy átutazó török állampolgárok.

 

A tiszteletbeli konzulnak ezeken kívül még egy fontos feladata lesz. A két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítése. Ehhez neki kell a szegedi cégeket, vállalkozásokat összekötnie majd a lehetséges török partnerekkel.