A legtöbb család próbál takarékoskodni az energiával

Júliusban jelentette be a kormány rezsicsökkentés csökkentését. A felmérés szerint a megkérdezettek 60 százaléka úgy nyilatkozott, különféle mértékben, de emelkedett a rezsiszámlájuk az elmúlt 5 hónapban.
Érdekes, hogy míg a családi házakban élők kétharmada szerint emelkedett a rezsijük, a társasházi lakások lakóinak alig fele nyilatkozott ugyanígy. Szintén változnak az arányok a települések tekintetében, a fővárosban 53, a megyei jogú városokban 55, az egyéb városokban 60, míg a községekben 68 százalék azoknak az aránya, akiknek nőttek a rezsi kiadásai.
A rezsiköltségek emelkedéséről beszámoló háztartások 32 százaléka havonta 10 ezer forintnál kisebb, 26 százalékuk 11 és 20 ezer közötti, 11 százalékuk, 21 és 30, 7 százalékuk 31 és 40, míg további 12 százalékuk 40 ezer forint feletti költségemelkedésről számolt be. A rezsiemeléssel érintett válaszadók átlagosan havi 22 ezer forintos kiadástöbbletről adtak hírt.
Amennyiben figyelembe vesszük az ezzel nem érintett válaszadókat is, akkor a rezsiszabályok módosítása egy átlagos magyar család számára havonta 12 ezer forintnyi plusz kiadást jelent.
A kiadások emelkedése miatt a legtöbb család próbálja csökkenteni az energia-felhasználását. A megkérdezettek csupán 18 százaléka nem gondolkozik takarékosságban, a többiek azonban azt teszik. A családi házakban élők 82, a társasházi lakásokban élők 74 százalék számolt be valamilyen megtakarítási célú eszköz alkalmazásáról.

A családok közel fele, 45 százaléka takarékoskodik az energiával. Több mint 10 százalékuk energiatakarékos háztartási eszközöket szerzett be, vagy tervezi annak megvásárlását. Harmaduk a fűtéssel spórol, a családi házak 36, a tégla építésű társasházi lakások 40 százaléka, a panellakások lakóinak negyede lejjebb csavarta a termosztátot. Egyrészük pedig csak a lakás egy részét fűti.
Minden hatodik, a családi házakban élők közül csaknem minden negyedik háztartás alternatív tüzelési módokat használ a gázfogyasztás csökkentése érdekében.
Minden nyolcadik család pedig a lakásuk korszerűsítést, hőszigetelést, nyílászáró-cserét, új fűtési megoldás beépítését tervezi a következő egy évben.