A Toros Pálinkafesztiválon idén is a röviditaloké a főszerep, de most először lesz graffitiverseny is

A Magyar Pálinkalovagrend felvonulásával hivatalosan megnyílt csütörtökön délután a tizenkettedik Szegedi Toros Pálinkafesztivál.
Piros László, a 2004-ben alakult Magyar Pálinkalovagrend örökös nagymestere megnyitóbeszédében többek között arról beszélt, azért alapították meg a lovagrendet, hogy a vasúti restiből a pálinkát kihozzák a polgári szalonok asztalára.
– Történelmi tény, hogy a célunk valóra is vált. Ma már bárhol büszkén ki lehet kinyitni egy pálinkásüveget. Most Szegeden is érett gyümölcs illata lengi át a Dóm teret, nem pedig egy kertítésszaggató szag, ami miatt annak idején felléptünk, mert nem az a nemzet itala – mondta.
A téren kiállító pálinkaházak ennek tanúbizonyságát is adják. Több mint nyolcvanféle gyümölcspárlatot kóstolhatnak a fesztivál látogatói. Találkoztunk vadalma, vadkörte, kökény és som pálinkával is. Többségükből két centilitert 500 és 800 forint között mérnek.
A pálinkák mellett barátságban megférnek a sörök és borok is, előbbiből gesztenyés, epres és ribizlis fajtákat is láttunk. Van lángos 800 forintért, mindenféle sültek és kolbász tíz dekánként 1100-ért.
Az idei fesztivál újdonsága, hogy összecsapnak a szegedi graffitisok is, hogy kiderüljön, ki a legjobb falfilkász.
Már állnak a paravánok a Somogyi-könyvtár üvegpalotája előtt, pénteken délután kezdődik a graffitiverseny, ahová hét, nagyrészt szegedi alkotó jelentkezését fogadták el a szervezők.
Az idei pálinkaünnep leglátványosabb része most is a böllérverseny lesz szombaton délelőtt.
A hagyományokhoz híven idén is megnyílik a Polgármester Konyhája, ahol Botka László és segítői ötszáz hurkával és ötszáz kolbásszal készülünk arra, hogy szombaton 11 órától megvendégeljék a szegedieket.
Újjáéled vasárnap délelőtt a káposztafőző verseny is, amely során a versenyző csapatok előveszik a féltve őrzött töltöttkáposzta receptjeiket, hogy elnyerjék a zsűri elismerését.
Napközben kézműves foglalkozásokkal és rendőrségi bemutatóval is várják majd a szegedieket.