Aláírta Novák Katalin a szociális törvény módosítását

Amint az várható volt, Novák Katalin aláírta a „lex megdöglesz” névre keresztelt törvénymódosítást. Ennek lényege, hogy az eddigi szabályozással ellentétben, az állam csak a legvégső esetben (ha sem a rászoruló maga, sem a családja, sem az önkormányzat, sem karitatív szervezetek nem tudnak gondoskodni róla) kell, hogy közbelépjen, a rászoruló személyekről való gondoskodás pedig csak szubszidiárius, azaz kisegítő jellegű kell, hogy legyen.
Azaz az egyén első sorban maga felelős a saját szociális biztonságáért.
A törvénymódosítás bírálói szerint az állam az egyik legsúlyosabb válság közepén lépésről lépésre hátrál ki a szociális területről, elsősorban az egyházaknak átadva a terepet. A módosítást „lex megdögleszre” keresztelő Szabó Tímea a Témában azt mondta, ezzel akormány törvénybe foglalta, hogy nem hajlandó gondoskodni a bajba jutott, elszegényedett emberekről.
Novák Katalin egész biztosan nem közéjük tartozik. A májusban hivatalba lépett államfő nemrégiben 280 millió forintért újíttatta fel az elnöki rezidenciát, amelyben - nyilvánvalóan feladatai ellátása, különös tekintettel a háborús veszélyhelyzetre, a rekordmagas inflációra és az elszabadult energiaárakra való tekintettel - önálló mozi-, smink és zeneszoba is helyet kapott. Hiába, Novák Katalin valóban Áder János méltó utódja.