Alázatos szolgája, főispán uram – Sinkovics Gábor jegyzete

Sinkovics Gábor

2022. június 22. 13:28

Alázatos szolgája, főispán uram –
Sinkovics Gábor jegyzete

„Foglalkoztat a jövőm, mivel a hátralévő napjaimat ott szeretném eltölteni...”

 

Woody Allen

 

P üzent. Röviden, tömören, lényegre törően. Mondanivalójának a lényege nagyjából az volt, hogy itt, ezen az oldalon csupa f...szopó dolgozik, megannyi megkeseredett ember, aki semminek nem tud örülni, még egy angolok elleni négy–nullás győzelem után is képes politikát belekeverni a sportba.

 

Nos, P-nek igaza van.

A politika, ez a ritka ellenszenves sportág valóban itt kering körülöttünk, mintegy unott varjú, és bármikor a vállunkra ülhet. P alighanem eltévesztette az oldalt, bőven talált volna olyan felületet, ahol hősként és életünk legkülönlegesebb pillanataként írtak a Wolverhamptonban lejátszott mérkőzésről. Mi itt, ezen az oldalon megpróbáltunk a Földön maradni.

 

És talán valóban a politika miatt. A százszor, ezerszer elátkozott politika miatt, amely végletesen, végzetesen kettéosztotta ezt az országot. Mert milyen jó is lenne valóban felszabadultan ünnepelni egy ilyen emlékezetes győzelmet, ha nem tudnánk, hogy ebből is pártunk és kormányunk sikere hallatszik ki. Az elmúlt néhány napban egymást túllicitálva írtak a propagandakiadványok a magyar válogatott győzelméről, és aki beleolvasott ezekbe a hőskölteményekbe, piros–fehér–zöld szalaggal átkötött nyál csordult rájuk.

 

Nincs határ, csak a csillagos ég.

 

És bár az legyen most a legnagyobb bajunk, hogy Orbán Viktor személyes sikereként könyvelik el mindezt.

Mert ha tetszik, ha nem, még mindig él ebben az országban nagyjából kétmillió ember, akinek nem tetszik a rendszer, a szó szoros és átvitt értelmében sem. Közel kétmillióan gondolják úgy, hogy nem ez a létező világok legjobbika.

 

Hiába próbálják nap mint nap elhitetni velük, hogy a választások semmit nem változtattak bennük, a lelkükben, a gondolatvilágukban.

  • Nem lett szerethetőbb ez a kormány és ez a kormányfő.
  • Nem lett jobb hangulatú az ország.
  • Nem köszöntött ránk a megbékélés, és az összeborulás élménye.

 

Az árok csak mélyül és mélyül. A győztesek arroganciája, kioktató stílusa, hatalomvágya, kapzsisága és dőzsölése csak nő és nő.

 

Láttad-e, P a te rendszered leghíresebb gázszerelőjéről megjelent legújabb hírt? Láttad-e, hogy ez a XXI. századi playboy, ez a lefogyasztott, pirospozsgás falusi ember, ez a kiváló szónok végre valahára megvásárolhatta azt a kis „panellakást”, ott a világ tetején? Mert valahol élni kell azzal a szerelmes, szimpatikus szőke asszonnyal. Valahol csak el kell tölteni a hátralevő éveket, a sok-sok munka, izzasztó meló után.

 

Büszke vagy rájuk igaz, P?

Mert legyél rájuk büszke, te is meg a Békemenet valamennyi felvonulója, az összes seggnyaló propagandistával együtt. Valahogy hallgattok valamennyien, ha ez a furcsa páros szóba jön. Pedig épp ők mutatják meg, épp az ő életük állít tükröt a rendszer elé, amelyben élünk.

  • Aztán hallod-e a pedagógusok jajkiáltásait, P?
  • Olvastad-e a hírekben, hogy egy nap alatt háromszáz rendőr mondott fel?

 

Ezekkel kellene foglalkozni, nem a nem létező ellenfelet, ellenséget szidni, kritizálni, leköpni. Komcsiztok, libsiztek, baloldalt emlegettek, mintegy felmentve a gyűlöletet, amely ott lakozik bennetek.

 

Mert ti, ugye, különbek vagytok?

Sőt, csak ti vagytok az igaz magyarok. A nemzeti oldal. A nemzeti oldal, amelyik szívből szurkol a futballválogatottnak, és amely megóvja az óvodás gyerekeket attól, hogy sunyi szakállas bácsi meggyőzze nem-átalakító műtétre biztassa őket. Hogy az óvodában a jelenlévő cinkos óvónők társaságában azt mondhassák Julcsinak, Sacinak, Mariskának, hogy akarsz-e fütyit magadnak. Mert az most divatosabb.

 

És azzal majd jobban, sokkal jobban érvényesülsz a világban.

 

Nem röhögitek ki saját magatokat, P?

De ha eddig nem tettétek, most hahotázni fogtok. Majd valamelyik szerencsétlen fideszes kádert hamarosan úgy szólítják: főispán úr.

 

Jól hangzik, igaz?

 

Így a XXI. században íze van, magyaros íze van a szónak. Csak lesz majd néhány tucatember, akiben ez a kifejezés rossz emlékeket idéz majd. Apám közel kilencvenhárom évet élt. Soha nem ismerte a szüleit, lelencgyerekként nőtt fel, amíg be nem fogadta egy szerető család. De addig urasági cseléd volt. Ha nem tudod, mit jelent ez, P, majd olvass utána. Apám mesélt róla, a kapcája volt a nagyságos úrnak, meg az egész pereputtynak.

 

A lábukat törölték belé.

Apám rajongásig szerette Orbán Viktort, és úgy halt meg tavaly novemberben, hogy az ország jó kezekben van. A legjobb kezekben van. Ha most megélte volna ezt a főispáni rehabilitációt, talán visszapörgette volna élete filmjét. Vissza a gyerekkort, a nagyságos urakat.

 

Hol a határ, P?

 

Mert előbb-utóbb jönnek a grófok, a hercegek, ha már királyunk van.

A gázszerelőnek például jól állna a stílusához, a szerelmes felesége által megtalált mély intellektusához a grófi cím.

 

Mészáros Lőrinc Felcsút, a XII. kerület, Fejér vármegye grófja.

 

Simogatja az ember lelkét ahogy leírja.

 

Ahogy kimondja.

 

De semmi nem történik véletlenül. Pártunk és kormányunk mindig is a cselezés, a trükközés nagymestere volt. Elterelő hadműveletek egész sorát alkalmazta – az ő háborújában a nem létező ellenfelekkel szemben. Mindig kitalálni valamit, amin az emberek csámcsoghatnak, mindig bedobni valamit a köztudatba, ami indulatokat gerjeszt, miközben a háttérben omlik, romlik, bomlik körülöttünk a világ.

 

És az ország.

 

Mert kiköltekeztek a fiúk, ezt már számtalan közgazdász és pénzügyi szakember elmondta, leírta. Túlköltekeztek a szavazatvásárlással, az április előtti mikuláscsomag-osztogatással. De majd mi kipótoljuk, majd mi összedobjuk. Hiába jön a süket duma, hogy az embereket nem érinti semmiféle megszorítás.

 

Azért mi is örültünk az angolverésnek, P.

Ha hiszed, ha nem. Csak a futballszerető embernek ilyenkor eszébe jut, hogy mennyi pénz ment el az elmúlt években a sportágra. Aztán cserébe a tejben, vajban, közpénzben fürösztött akadémiák alig-alig termelnek. Elég volt tavaly végignézni a részben itthon rendezett U21-es Európa-bajnokságot, a pofozógép szerepét játszó magyar csapatot, a kínos vereségeket. Ez a jövő? Mert a Marco Rossi által tökéletesen összerakott puzzleként összeillesztett válogatott tagjai tetszik, nem tetszik, nem itthon nevelődtek, nem itthon neveltek belőlük igazi futballistát. Nézd végig az összeállítást, P, ez nem az ellendrukker gonoszkodása. Tény.

 

De bárcsak a futballon vitatkozhatnánk!

 

Bárcsak ez lenne a legnagyobb gondunk!

 

És nem a folyamatos gyűlölködés, hogy ez a színház az övé, az a miénk. Ez a színész minket szolgál, az meg a libsikhez tartozik, hogy az az énekes a mi dalainkat fújja, az meg az Internacionálét nyomja.

 

Ez nem zavar, P?

És ne áltasd, ne áltassátok magatokat, annak a nagyjából kétmillió embernek a döntő többsége nem ideológiai alapon szavazott ellenetek. És még csak nem is Gyurcsány, vagy bárki más miatt.

  • Ők Orbán Viktor és rendszere ellen szavaztak.
  • Mert nem szeretik, a megosztottságot, a kivagyiságot, az álszentséget, a műkereszténységet.
  • Nem szeretik, ha egy politikus azt képzeli magáról, hogy övé az ország, és övé a hatalom.

 

Minden hatalom.

 

Szép új világ ez, P. Nem vágytunk rá. Nem ilyenre vágytunk. Hogy egy futballmeccs után ne egymás nyakába ugorjunk.

 

Magyar a magyart hogyan gyűlölheti ennyire?

Éppen most, amikor folyamatosan világjárvány fenyeget, szólnak a fegyverek a közelünkben.

 

Amikor a létünk, a létezésünk van veszélyben.

 

Ilyenkor kellene összefogásról, egységes nemzetről írni és beszélni. És ilyenkor lenne jó, ha csak minimális igazságtartalma lenne az állandóan felemlegetett: mi, magyarok kifejezésnek.

 

Mi, magyarok.

Te ott mondod a magadét, P, én itt okoskodok.

 

Szánalmas és elkeserítő az egész.

 

Pedig csak egy futballmeccset játszottak néhány napja. Játék volt. Nagyszerű játék.

 

A nemzet, ha létezne ilyen a Kárpát-medencében, most büszke lehetne, legalább néhány percre, néhány napra. Hogy aztán fusson, szaladjon mindenki tovább a dolga után, a gondjai elől – a bizonytalan jövő felé.

Azért bízom benne, hogy te, P nem leszel egyike a régi-új nagyságos uraknak. Mert ha igen, akkor úgy illik elköszönnöm: „alázatos szolgája, főispán uram”

 

És közben az ég felé emelem a középső ujjam...