Az este maga a csoda volt pénteken a szegedi repülőnapon

Igazságtalan volna úgy fogalmazni, hogy a nap végére jutottunk el a csúcspontra, mert a Szeged International Airshow-n több ilyen is volt az első napon.
Bod Péter

2022. szeptember 10. 10:58

Az este maga a csoda volt pénteken a
szegedi repülőnapon

Bőven volt látnivalójuk azoknak a szerencséseknek, akik pénteken korábban tudtak kiérkezni a repülőtérre: láthatták egy Gripent, olyan magasságban manőverezve, ahogyan az ritkán látható.

 

Éppen akkor igyekeztünk a helyszínre, így nyugodtan leírhatom, hogy a Bajai út forgalma nemcsak az autók sokasága miatt állt le, hanem mert szinte mindenki az eget kémlelte, a cikázó vadászgép útját követte a levegőben. Mondanom se kell, így bizony nem volt könnyű autót vezetni.

 

Vári Gyula repüléséről már írtunk, így pénteken este a nyolc órát vártunk, amikorra csodát ígértek. Nem alaptalanul. Előbb a lengyel Marek Choim az Extra330SC-je fedélzetén kápráztatta el az ekkora már alaposan felduzzadt tömeget.

 

 

Repülését estére, pontosabban a sötétre komponálta: a pirotechnika segítségével olyasmit rajzolt az égre, amit a legritkábban láttunk. A látvány érzékeltetésére aligha elegendőek a szavak, már csak azért sem, mert, amit a repülőnap közönségének szeme elé tárult, egyszerűen leírhatatlan. Igaz, már ekkor tudni lehet, hogy a péntek esti csodák sora folytatódni fog: már ekkor mindenki abban bízott, hogy a drónok fényfestése az egyik legnagyobb attrakciója lehet a háromnapos rendezvénynek.

 

Az lett. Laikusként el sem tudom képzelni, hogyan lehet ilyen szabályszerűen rendszerben mozgatni a drónokat. Ami a szemünk elé tárult, az minden képzeletet felülmúlt.

 

A folytonos alakzatváltozást bemutató drónok szó szerint az égre írták a Szegedi Közlekedési Társaság nevének rövidítését: SZKT, majd a BEMUTATJA szót, amit könnyedén összeolvashattunk, és akkor tényleg kezdődött a drónshow. Magyarország térképével, Szeged nevével, a Dóm épületének vázlatos megjelenítésével, egy hatalmas léghajó megformálásával. Aki nem látta, nézze meg a Szeged Televízió videóját, mert a szavak most is erőtlenek a látvány érzékeltetéséhez.

 

 

A pénteki nap záróakkordja Imreh Lajos Lujó repülése volt a kultikusnak számító MI-2-es helikopterrel, amire annyit és olyan sokféle pirotechnikát pakoltak fel, aminél többet nem nagyon lehet.

 

A helyi műsorközlő szépet felvezette Lujó repülését. Egyebek mellett elhangozott, hogy a pilóta ötvenöt éve repül, legtöbbet éppen a MI 2-es helikopterrel, amit az 1960 években az egykori Szovjetunióban terveztek, de meglepő módon kizárólag Lengyelországban gyártották. Több mint 7200 készült ezekből az alapvetően polgári célokra készített helikopterekből.

 

 

Az esti varázslatért nagyon érdemes volt kimenni a repülőtérre, és menjenek ki ma is! A Gripen visszatér, de más légibalettművészek is gondoskodnak arról, hogy leessen az állunk.

Címlapon

mutasd mind