Balassi Bálinttól Marno Jánosig: a Tiszatáj júniusi számából – Owaimer Oliver lapszemléje

A Tiszatáj júniusi lapszámában a költészeté a főszerep. A versekben bővelkedő szépirodalmi szekció után négy tanulmány vizsgálja egy-egy kanonikus költőnk életművét, majd a kritikarovat öt kortárs verseskötetről ad bírálatot.
Owaimer Oliver

2022. június 30. 08:16

Balassi Bálinttól Marno Jánosig: a
Tiszatáj júniusi számából – Owaimer Oliver lapszemléje

A líra rovatban mindenekelőtt Marno János Függő játszma című hosszúverse keltheti fel az érdeklődést. A szerzőt jellemző választékos formai-poétikai megoldások s a Tandorival is kapcsolatot teremtő, gazdag, sűrű szövésű motívumkészlet már a versnyitányban megragadja az olvasó figyelmét. A feszültséget fokozza, hogy ebbe a sokrétű és többdimenziós motivikus-asszociációs mezőbe egy (valóban megtörtént) tragikus kimenetelű barlangszerencsétlenség részletei, egy régi történetfoszlány személyes adalékai is beleíródnak. Az értelmezési lehetőségeket tovább bővítik a könnyedén felismerhető (Aranytól, Petőfitől, József Attilától, Wittgensteintől származó) intertextusok, parafrázisok is. A lírarovatot gazdagítják még Kiss Dávid, Németh Zoltán, Németh Gábor Dávid, Pintér Sándor és Rózsa Boglárka költeményei.

 

A szépirodalmi blokkon belül figyelmet érdemelnek Csordás Gábor, Petneki Noémi és Tatár Sándor műfordításai is, melyek Lengyelország és Németország mai és múlt századi szépirodalmi terméséből: Czesław Miłosz (1911–2004), Bolesław Leśmian (1877–1937) és Necati Öziri (1988–) munkásságából kínálnak szemelvényeket. A magyarra fordított szerzők közül leginkább a Nobel-díjas Czesław Miłosz neve csenghet ismerősen a hazai olvasóközönség számára. Ugyan verseiből már több válogatás is megjelent magyarul, Miłosz a közelmúlt világirodalmának egyik legtöbbet magyarra fordított esszéistája, tehát népszerűsége elsősorban a térség kulturális identitásáról szóló esszéköteteinek köszönhető. Csordás Gábor azonban nem az értekező szövegekre, hanem Miłosz lírai munkásságára összpontosít; mostanában megjelent publikációi arról árulkodnak, hogy talán egy új Miłosz-verseskötet fordításán munkálkodik. Ezúttal a lengyel költő kései pályaszakaszából mutat be két versfordítást. Takáts József tíz évvel ezelőtt a következőképpen nyilatkozott Czesław Miłosz időskori verseiről, s a lapszámban olvasható, Orpheusz és Eurüdiké című költeményről: „Ismerői szerint időskori (...) költészete éppoly magas rendű, mint a korábbiak, s néhány általam is ismert kései költeménye, az Orpheusz és Eurüdiké vagy a Teológiai traktátus, az öregkori költészetnek a magyar irodalomban nem ismeretes modelljét mutatja fel.” Jó szívvel ajánljuk az olvasó figyelmébe.

 

Ross Károly Éjjeli járat című novellája összességében bájos, érdekfeszítően megírt történetet mesél el egy bliccelő lány és egy buszsofőr konfliktusáról. Littner Zsolt novellaciklusa egy általános iskolás tanuló nézőpontjából villant fel néhány jellegzetes (olykor talán túl jellegzetes) iskolai jelenetet s azon keresztül egyéni sorsokat, családtörténeteket. Szív Ernő Krasznahorkai Lacihoz címezi szokásos, könnyed hangvételű tárcáját, mely a barátoktól való (kölcsönös) könyvlopkodások sajátos belső működésébe, érzelmi, morális, lélektani útvesztőibe vezeti el az olvasót.

 

 

Az értekező szövegeket nyitó Bajusz Orsolya egészen személyes hangnemben értekezik művészet és politika összefonódásának veszélyeiről A művészet kortárs kihívása című esszéjében. Meglehet, valós problémákra irányítja a figyelmet, mégis kissé ellentmondásos, hogy – írása címével ellentétben – a művészi autonómia mellett érvelve (egyéni sérelmein túl) maga is javarészt politikai-társadalmi kérdéseket firtat.

 

Talán több kedvet csinálhatnak a művészetek művészeti szempontú megközelítéséhez a lap színvonalas költészettörténeti tanulmányai. Például Gömöri György kiváló írása, amely Balassi Bálint néhány költeményét és magánéletének részleteit gondolja újra. Gömöri feltételezése szerint a költő gyöngéd érzelmeket táplálhatott nagybátyjának, Balassi Andrásnak gyámleánya, Serédy Zsuzsanna iránt, akinek hatása több Balassi-versben is felfedezhető. Sőt, talán a költő 1583-ra datálható kicsapongó, önpusztító életszakasza is összefüggésbe hozható a lány akkori megházasodásával s Litvániai Nagyhercegségbe költözésével. Csikós Gréta dolgozata szintén a szerelmi költészet területén kutakodik: az Ady-líra és a petrarkai hagyomány viszonyának alakulástörténetét vázolja fel. A szerző szerint míg a kezdeti Léda-versekben erős szembefordulás, szakító gesztus figyelhető meg, addig az életművet záró poémákban egyszerre érvényesül a reneszánsz örökséghez való erőteljes kapcsolódás s egyúttal annak újragondolása is. Az Ady és XIV. századi elődje közötti legfontosabb különbség talán abban rejlik, hogy míg az „itáliai humanista versei között az ihlető múzsa személye teremti meg a kohéziót – ennek funkcióját Ady ciklusában, egyetlen múzsa hiányában, a Szerelem [röpke és illékony] érzése veszi át.” Szabó Csaba József Attila Emberiség című szonettjéről ad hosszú és mélyreható elemzést. Szabó szerint a költemény az emberiség egységének elgondolhatóságát tematizálja, és ebben az egységben kulcsszerepet játszik az utolsó strófában megjelenő bolondság fogalma. Mely értelmezhető az emberiséget egységessé szervező vérontásként (őrületként) és az emberiség közös szenvedését felmutatni képes költészetként (haszontalanságként, értelmetlenségként) is. Móser Zoltán diákmellékletben közölt írása szintén József Attilával, pontosabban a Hetedik című verssel foglalkozik. Móser a hazai folklór mellett más kultúrák és vallások fényében, a költő saját nyilatkozatai tükrében, majd retorikai szövegként olvasva igyekszik közelebb kerülni a költeményhez.

 

A kritikarovatot nyitó Fenyő Dániel a szegedi születésű Lázár Bence András Kávé, tejjel című kötetéről fogalmaz meg kíméletlen, mégis alaposan végiggondolt, gondosan megérvelt bírálatot. Baráth Tibor Németh Zoltán Tektonika című könyvét teszi mérlegre kritikus észrevételektől sem mentes, ám összességében elismerő recenziójában. Nagygéci Kovács József Szolcsányi Ákos Piros című próza(verses)kötetét ismerteti, olykor más kortárs szerzők és dalszövegírók eljárásait is bevonva az elemzésébe. Majd Petneházi Erzsébet Kormányos Ákos „verses vallomásait” méltatja, s végül Hörcher Eszter Mărcuţiu‐Rácz Dóra Már minden nő hazament című verseskötetéről értekezik.

 

Az illusztrációkat Szirtes János készítette. Az új szám elérhető a szegedi újságárusoknál, valamint digitálisan a Szófa oldalán.