Bezuhant a világpiaci gázár, mégis másfél millió magyar létfeltételei vannak közvetlen veszélyben – Besenyei Zsolt jegyzete

Azt viszont már nem tekinthetjük annak, hogy Magyarország se fog idén télen. Egyelőre ez nem következett be, de ez csak a szokatlanul enyhe októbernek köszönhető. Köszönhető lehetne az európai tőzsdén szűk két hónap alatt csaknem hetven százalékkal bezuhanó gázárnak is.
Ami a cikk leadásakor 113,5 euró/megawattórán állt.

De annak mégse köszönhető, mert a Fidesz-kormány – legfőbb választási ígéretével tökéletesen szembefordulva – a piaci ár emelkedését ráengedte a magyar lakosságra (mondhatjuk úgyis, hogy hazugsággal nyertek választást), de a tőzsdei ár csökkenését nem valószínű, hogy majd érvényesíti a fogyasztói gázárban.
Az Intrum nevű követeléskezelő cég ezért arra számít, hogy a nyáron bejelentett brutális lakossági gázáremelés miatt drasztikusan meg fog nőni a munkájuk.
A cég vezérigazgatója, a Portfolio szerdai konferenciáján azt mondta, a magyar háztartások 3,9 százaléka fog „bedőlni” a télen a gázáremelés miatt; valamint további 7,5 százalék van „súlyos veszélyben”. Ez összesen közel félmillió háztartást érint, amelyekben nagyjából másfél millió magyar ember él.
A kiemelten veszélyeztetett kör főként községekben, nagy, 100–150 négyzetméter alapterületű családi házakban lakik, közülük sok a rokkant- és az öregségi nyugdíjas, valamint a munkanélküli. Emiatt kevés a megtakarításuk Orbán választási ígérete megszegésének átvészelésére.
Ők a Kádár-kockák népe, akik nem szórakozásból használnak sok gázt, hanem mert nem tehetnek mást. Rájuk a Fidesz már húsz éve kiemelt figyelmet fordított, nekik szólt a hatósági gázár, ők voltak a kedvezményezettei az úgynevezett rezsicsökkentésnek az utóbbi évtizedben.
Legalábbis elvileg, mert a világpiaci ár 2014–2020 között a magyar hatósági ár átlag harmadára esett, ezért voltaképpen háromszor annyit fizettek (50–120 ezer forintot a téli hónapokban), mint amit akkor fizettek volna, ha létezik valódi piac (20–50 ezer forintot).
De ennyit még kibírtak, és arra bazíroztak, hogy a Fidesz-kormány, bár éveken át nyerészkedett rajtuk, de ezzel felhalmoz arra az esetre, ha a világpiacon elszállna a földgáz ára. És akkor érvényben marad a magyarországi limit, amit az előzőleg begyűjtött 100 milliárdokból az állam fizet majd.
De nem ez történt, hanem a tökéletes ellenkezője: a kormány a hétszeresére emelte a gáz árát az átlag fölötti fogyasztásra.
Ami így nem jelent érdemi változást a városi, főként nagyvárosi, kis lakásban élőknek, akik az átlag alatt fogyasztottak eddig is. Ők főként fiatalabbak, kevesebb az eltartottjuk, iskolázottabbak, emiatt jellemzően – legalább valamivel – magasabb jövedelműek. Ergo adott esetben ki tudnák nyögni az emelt gázárat. De nincsenek rákényszerülve, mert ők továbbra is körülbelül 120 forint/köbméteres áron kapják.
Akik viszont egyrészt alacsonyabb jövedelműek és idősebbek, másfelől pedig nagy, családi házakban élnek évtizedek óta, és nem jókedvükből fogyasztanak sokat, ők rámennek az orbáni hazugságra. Hétszeresre emelt áron kapják a gázt a magyar államtól: több mint 700 forintot kénytelenek fizetni köbméteréért.
Ennyit arról, hogy a Fidesz és a kormány senkit nem hagy az út szélén. Pont a saját bázisának egy jó részét hagyja ott.
Eközben (a korábbi kampányhazugságokkal – lásd még Szijjártó érdemeként előadott és választási győzelmet érő „olcsó orosz gáz” illúzióját – szemben) az oroszoknak fizetendő magyar kiadásokat is meghatározó rotterdami TTF-en a földgáz ára hónapok óta nem látott mélységekben van.
A június közepén, a Németországba gyakorlatilag leállított orosz gázszállítás bejelentése után 80 euróról augusztus végére 340 euróra emelkedett az ár. Akkor viszont megszűnt a keresleti nyomás, ellenben kínálati nyomás jelentkezett. Emiatt a gázár 340 euróról szűk két hónap alatt október közepére csaknem 70 százalékkal csökkent. Szerdán már 110 euró alá is benézett.
Ennyit arról, hogy háborús infláció van. Meg arról, hogy az uniós szankciók okoznák az áremelkedést: az orosz földgázra szankció nemhogy nem létezik, de a világpiaci gázár pillanatnyilag brutálisan csökken.
Már alatta van nemcsak a 2022. augusztus végi csúcsnak (340 euró/megawattóra), de az oroszok agresszióját közvetlenül követő pánikárnak (220 euró), továbbá a 2021. decemberi felvásárlási hullám okozta kiugrásnak (180 euró), és a tavaly októberi szint (113 euró) körül mozog.
- Tavaly októberben Orbán azt mondta, hogy „az olcsó orosz gáznak” köszönhetően nálunk még ennél is kevesebbet kell fizetni.
- Amikor ugyanő azt mondta, anyázni támad kedve, ha az ellenzéket arról hallja beszélni, hogy fogyasszunk kevesebbet.
- Meg azt, hogy „megvédik a rezsicsökkentést”, mi nem fogunk megfagyni.
Erre idén télen leáll az állam. Hetekre bezárják a hivatalokat, az iskolákat, az egyetemeket. Sorra mennek csődbe a vendéglátócégek, a falusiak pedig nagykabátban üldögélnek a fűtetlen házukban. Miközben a gázár ugyanott van, vagy éppen kevesebbe kerül, mint egy éve.
Már a világpiaci ára, persze, nem a magyar fogyasztók ára. Mert az brutális. Annak csökkentésről szó sincs, még az áfából sem enged a magyarok érdekeit mindenekfölött – de főleg szavakban – megvédő kormány.
Emiatt immár hivatalos várakozások szerint is minden bizonnyal félmillió magyar ember dől be anyagilag a tél végére. További millió pedig radikális életnívó-csökkentésre kényszerül, ha kifizeti a gázszámláját. Ha nem fizeti ki, akkor is.
Kinek mit intézett az Orbánja, ugye.