Binszki József a Témában: Önerőből teszi szebbé a várost Szeged önkormányzata

A Szeged Televízió Téma című hírháttérműsorában Balogh Judit műsorvezető vendége Binszki József, Szeged várospolitikai alpolgármestere volt. A beszélgetés elején a DK március 15-e alkalmából kiadott tizenkét pontjáról fejtette ki álláspontját az alpolgármester, majd a napokban meginduló Lechner téri felújítást vették górcső alá.
Miszlai Dorina

2023. március 17. 15:13

Binszki József a Témában: Önerőből
teszi szebbé a várost Szeged önkormányzata

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra az 1848-as események ihlette 12 pontját, amiben az oktatás helyzetének javítását követelték. Binszki szerint az első pont a legfontosabb, miszerint a fiatalok legjobbjai legyenek tanárok. Ezzel természetesen nem azt mondja, hogy a mostani pedagógusok nem megfelelőek, hanem azt, hogy a tanári pályát vonzóbbá és megbecsültebbé kellene tenni, hogy a fiatalok ne más, sokkal vonzóbb szektorokban kezdjenek dolgozni.

 

Ezután a Lechner téri felújítással kapcsolatban kérdezte Balogh Judit az alpolgármestert, amelyet a napokban indított el az önkormányzat. Az önkormányzat már 2018 óta tervezi a tér felújítását, hiszen a sétány rendkívül rossz állapotban van: kaviccsal van felszórva, amin nem lehet babakocsit tolni, miközben sok kisgyerekes anyuka jár arrafelé, hiszen a téren van egy játszótér is. Emellett olyan keskeny a sétány, hogy két ember el sem fér egymás mellett, ami az esős, saras időben jelent igazán nagy kihívást. Binszki szerint a tér jelenlegi állapota méltatlan Szeged belvárosához, főleg, hogy egy szép kápolna is áll rajta. A város saját önerőből fizeti ki a nyolcvanöt milliós beruházást, mivel a magyar kormány és az Európai Unió közötti feszültség miatt nem lehet uniós forrásokat lehívni. A jelenlegi energiaválság nemcsak a háztartásokat, hanem a szegedi önkormányzat költségvetését is érinti: az önkormányzati intézmények megnövekedett rezsije miatt kevesebb pénz marad a fejlesztésekre, emiatt is örvendetes, hogy sikerül megvalósítani a Lechner téri beruházást, aminek első üteme a tervek szerint augusztus végére készül majd el.

 

Nézze meg (újra) a beszélgetést!