Bővült a Deja Vu Fesztivál fellépőinek sora, és kiderült a pontos program is

A már eddig bejelentett nevek mellé tizedikként csatlakozik a fesztivál vendégei által Szeged bulihimnuszának választott Sing Hallelujah című dal előadója: Dr Alban.
Emellett nyilvánosságra került a napi bontás is, valamint az is kiderül, hogy melyik magyar sztárok lépnek fel Magyarország legnagyobb retro fesztiválján.
A Partfürdőn ott lesz az Ámokfutók, a Kozmix, az Irígy Hónaljmirigy, a Bon-Bon és Csordás Tibi, Rakonczai Imre, de a lemezjátszók mögé lép majd DJ Dominique, Sterbinszky, Bárány Attila, Peat Jr, Náksi Attila, Erős és Spigiboy is. A szegedi legendák közül már biztos, hogy ott lesz Joer, Bigiboy, Molnárbé és Gabriel B-t, valamint két közkedvelt partysorozat is csatlakozott a rendezvényhez: a Millennium Kids és a Wannabe.
„Idén a kiváló fellépők és világsztárok mellett nagy hangsúlyt kap majd a visszaemlékezés is az elmúlt 10 évre, így rengeteg meglepetéssel készülünk a fesztiválra, ahol eddig soha nem látott látványelemek, és exkluzív show színesíti majd az előadók koncertjeit!” – mondta Kovács Ádám, a fesztivál igazgatója!
A helyszín idén is az Újszegedi Partfürdő lesz, ahol június 1-től 3-ig, 3 napon át több helyszínen tart majd a buli, délutántól egészen hajnalig.
