– Éppen azon a napon ünneplik a szegedi piarista gimnázium háromszáz éves történetét összefoglaló kötet megjelenését, amikor megmozdultak a magyar pedagógusok – vont párhuzamot a pénteki könyvbemutató nyitányaként Csapó Benő, a Dugonics Társaság elnöke, jelezve: a Magyar Tudományos Akadémia Kollégiuma erős állásfoglalásban állt ki a sztrájkoló tanárok mellett.

Születésnapi ajándéknak nevezte a könyv megjelenését Jusztinné Nedelkovics Aliz, a Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatója, ami értelmezésében egy kicsit családi krónikának is számít. Az igazgató azt is mondta, „ami nincs megírva, abból nem lesz történelem.”

Formabontó kötet született

– Nagyon komoly csapatmunka eredményeként jött létre az a formabontó kötet, amely összefoglalója a legrégibb szegedi iskola három évszázados történetének – vette át a szót Kokas Károly, a szegedi egyetemi könyvtár főigazgató-helyettese, egykori pannonhalmi diák. Mint kiderült, neki a legendás Jelenits István, szerzetes, teológus, tanár volt az érettségi elnöke.

A piarista rendet, vagy más néven kegyes rendieket a XVI-XVII. század fordulóján tanítási céllal hozta létre a katolikus egyház, és kiemelt feladatának szánták a szegény sorsú diákok iskoláztatását. Bő száz évvel alapításuk után a rend iskolát alapított Szegeden 1721-ben – egy emberöltőnyire voltunk csupán a török hódoltság végétől.

A háromszáz évvel ezelőtti iskolaalapítás után a másik fontos helytörténeti mozzanat éppen az, hogy a nagy árvíz után erőteljes volt törekvés, hogy valódi iskolaváros legyen Szegeden. Ekkor épült meg a piarista gimnázium monumentális épülete a Tisza Lajos körúton, ami jó ideje az egyetem Természettudományi és Informatikai Karának otthona. Az egész Monarchia legnagyobb ilyen jellegű épülete volt a frontján 151 méter hosszú épület, amiben annak idején nyolcszáz diák tanult. A város és a piaristák alapvetően jó kapcsolatát jelzi, hogy akkor is ingyen biztosított telket az építkezéshez Szeged. Majd ugyanez történt a rendszerváltás után, Szalay István polgármestersége idején az egykori városvezető hathatós támogatása mellett – hangzott el a kötetbemutatón.

„Névtelen hősök” ezrei kerültek ki az iskolából

Rengeteg kiválóság felsorolható az itt végzett diákok közül – jelezte a moderátor szerepét ellátó Kokas Károly, ő azonban helyettük inkább azokról a „névtelen hősökről” mesélt, akik a szegedi piarista gimnáziumban végeztek, és évtizedeken keresztül ők adták a várost formáló polgárság döntő részét, kézjegyüket otthagyták a városon.

A szegedi piarista gimnázium léte és működése felmérhetetlen jelentőségű a város története és fejlődése szempontjából. A Szegedet is magában foglaló régióban alig akadt az itteni piarista gimnáziummal konkuráló középiskola. Szeged későbbi iskolavárosi rangját és szerepét a piaristák alapozták meg – derült ki a könyvbemutatón.

Nem unalmas kötet, hanem könyvmagazin készült, ami műfaja miatt is pokoli munkaigényes volt – hangzott el az esten. Ha valamihez hasonlítani lehet a most megjelent kötetet, akkor leginkább az Officina Nova Az emberiség története című könyvhöz – vont párhuzamot Kokas Károly.

A forma alakítja a tartalmat

A könyv egy kiló, 404 oldalas, 418 fotó található benne, színes, és olyanra írták, hogy sokan olvassák és kézbe vegyék – fogalmazott Károlyi Attila, a kötet főszerkesztője, a gimnázium tanára. Külön kiemelte, a könyv tördelését, grafikáját és tipográfiáját, amelyet röviden úgy értékelt: csúcs.

A kötet megírása másfél évig tartott, és a fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a könyv műfaja és szerkezete miatt a tartalom és a forma oda-vissza hatott egymásra – hangzott el a főszerkesztőtől. Az eseményre szóló meghívóban szerepel, hogy Károlyi Attila főszerkesztő mellett a kötet szerzői között találjuk Angyal Lászlót, Borbás Pétert, Jusztin Istvánt, Jusztinné Nedelkovics Alizt, Koltai Andrást, Mészáros Ferencet, Szekér Barnabást és Zsova Tamást.

A könyvhöz méltó illusztris közönség jött össze – fordult a népes hallgatósághoz Blazovich László egyetemi tanár, levéltáros, a most megjelent könyv szakmai lektora, aki dicsérte a Piarista 300 éve Szegeden című kötetet, annak erőteljes képisége miatt, amit nem rossz értelemben divatjelenségnek is nevezett.

A frissen megjelent kötet egyik nagy erényének tartja, hogy a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárában olyan Szeged helytörténetével összefüggő dokumentumokra bukkantak, amiket a városban eddig nem ismertek. A legnagyobb elismeréssel úgy fogalmazott: maradandó kötet lesz a most megjelent. – Addig él egy könyv, ameddig idézik, és ezt száz évig fogják idézni – mondta Blazovich László.

– A megrendelő elvárása olyan könyv volt, amit sok diák kézbe fog venni – jelentette ki Koltai András, a piarista levéltár vezetője, jelezve azt, hogy a Dugonics András Piarista Gimnázium rendkívül nyitott volt az iskola történetét feldolgozó kötet némileg rendhagyó megírása és szerkesztése ügyében.

A piaristák mindenkori nyitottsága

Negyvenhárom éves szünetet (1948–1991) követően négy tanárral köztük két szerzetessel indult újra a piarista gimnázium Szegeden, és a Kecskemétről érkezett oktatók segítettek abban az időben – utalt vissza a rendszerváltást követő évekre Károlyi Attila, aki kiemelte a város nagyvonalúságát az újraindulás feltételeinek megteremtésében.

„Nyolc év konténerromantika után, 1999-re épült föl az új piarista gimnázium Újrókus egyik üres telkén” – olvasható az iskola honlapján az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb történetére való utalás.

A piaristák évszázados nyitottságát mutatja, hogy az első világháború előtt kifejezetten sok zsidó származású diákja volt a gimnáziumnak – hangzott el Kokas Károlytól, köztük volt Szeged nagyhírű rabbija Löw Immánuel is. Apja, a szintén rabbi Löw Lipót nemcsak az asszimiláció jelszavát adta ki a helybeli zsidóságnak, hanem arra buzdította a zsidó szülőket, hogy a piaristákhoz járassák középiskolába a gyerekeiket, noha járhattak volna a helyi állami gimnáziumba is.

Kifejezetten sok délvidéki német diák (a mai Románia és Szerbia területéről) járt a szegedi piaristákhoz, mert jó hírű iskola volt. Ha hinni lehet a statisztikáknak, olyan elismert gimnázium volt a szegedi, hogy a helybeli tanulók aránya bizonyos időszakokban csupán tíz százalékos volt. Mások mellett magyar nyelvismeretét itt tökéletesítette a két világháború közötti hivatalos irodalom olyan reprezentánsa, mint Herczeg Ferenc, aki Franz Herzogként látta meg a napvilágot. Herczeg a ma Szerbiához tartozó Versecen született, és előbb a temesvári, utóbb a szegedi piaristáknál tanult.

A pénteki könyvbemutatón az is elhangzott, hogy a trianoni döntés után elmaradtak a szegedi piarista gimnázium délvidéki diákjai, és az 1920 évek elején életbe lépő numerus clausus miatt a zsidó származású diákok is.

A nyitottság másik jele, hogy ugyancsak nagyszámban tanultak ebben a középiskolában református vallásúak diákok. Csupán érdekesség, hogy 1921-ben – az iskola fennállásának 200. évfordulóján – kezdte meg itt tanulmányait Bibó István, a magyar politológia egyik legnagyobb alakja, akinek apját akkor nevezték ki a szegedi egyetemi könyvtár igazgatójának.

– A szegedi piarista gimnázium erejét, ahogyan más jó iskolákét is a karizmatikus tanárok adták – jelentette ki Kokas Károly, aki szerint a jó tanárok kivétel nélkül önzetlen szeretetükről ismerhetők fel. A szerzők nagyon magasra tette a mércét, és nem túlzás azt állítani, hogy a szegedi iskola ezzel az összefoglaló munkával lépett be itteni történetének negyedik évszázadába – fogalmazta meg az est zárszavát Csapó Benő, a Dugonics Társaság elnöke.

A kötet bemutatóját és az erről szóló pódiumbeszélgetést a Dugonics Társaság elnöksége és a Szegedi Piarista Iskola közösen szervezte.