Csúnyán lehúzza a Magyar Posta az önkormányzatokat

A Magyar Posta döntése ellen szinte minden önkormányzat, még a kormánypártiak is tiltakoztak. Szegeden aláírásgyűjtés is indult a posták bezárása ellen, hisz a döntés több ezer embernek életét keserítette meg.
Az állami cég január 2-án közölte az „örömhírt”, hogy 32 településen 45 hivatalt újra nyitnak, miután megállapodtak az adott önkormányzatokkal.
A 24.hu próbálta kideríteni, hogy mennyi pénzt kellett fizetniük a településeknek egy állami szolgáltatásért, azonban a cégtől nem kaptak választ. A portál ezt követően maga próbált utána járni, hogy hol mennyit fizettek.
A Somogy Vármegyei Gamásnak a posta újra nyitásáért több mint 5 millió forintot kell fizetniük. A település polgármestere a honlapjukon az összeg előteremtéséhez az ott élők anyagi támogatását kérte. (Az más kérdés, hogy akkor miért is kell fizetni a szolgáltatásokért?!)
Szolnokon hat hivatalt zártak be, azok közül most egyet nyitottak meg. Ezért a városnak 42 millió forintot kell fizetnie. Az nem derült ki, hogy miért pont ennyit kell fizetniük.
Győrben az öt bezárt postából hármat nyitottak meg, Debrecenben pedig a tízből nyolcat. Azonban egyik város sem válaszolt a 24.hu kérdésére, hogy ez mennyibe is került az önkormányzatoknak.
A tizenkét szegedi postahivatal újranyitásáról még nincs információ.