A hat órára meghirdetett író-olvasó találkozóra negyedórás, igazolt késéssel érkezett meg a József Attila-díjas író, mert a Dugonics téren elhúzódott a dedikálás, ami jelzi, komoly figyelem övezi Dragomán György szegedi jelenlétét.

Azt már Szilágyi Zsófia, az est moderátora, a helyi bölcsészkar irodalomprofesszora mondta el felvezetésében, hogy vasúti felsővezeték-szakadás miatt viszontagságos útja volt az írónak Szegedre, ahol ő mondta a könyvheti megnyitóbeszédet.

A kamaszként családjával 1988-ból Marosvásárhelyről Magyarországra költöző Dragomán Györgyöt könyvekhez való viszonyáról faggatta elsőként az est házigazdája. A kérdés annál is jogosabb volt, mert a kemény diktatúrában élő Romániából akkortájt nem, vagy nagyon korlátozott mennyiségben lehetett könyvet kihozni.

A határon egyszerűen elkobozták – válaszolta egy, az utóbbira irányuló kérdésre, így a jelentős családi könyvtár az átköltözés „áldozatául” esett. A téma azért is volt időszerű, mert Dragomán György a Dugonics téren elhangzott beszédében, az orosz-ukrán háború kapcsán is arról szólt: mi lesz a könyvekkel a fegyveres konfliktusok idején, és menekülés közben.

Könyvek bennünk élnek vagy csupán tárgyak? – kérdezett tovább Szilágyi Zsófia, és kiderült, hogy egyértelmű válasz nem adható erre. Fájdalmas dolog egy könyvtárat otthagyni – utalt vissza az író az ezzel kapcsolatos marosvásárhelyi élményeire. Ehhez hozzátette: mostanában olvassa újra Márai Sándor naplóit, aki Budapest ostroma, majd emigrálása miatt elvesztette több ezer kötetes könyvtárát. Márai erről naplóiban visszatérő jelleggel ír.

Dragomán György 1988-ban Szombathelyre került, azóta is ott él, és az esten elmesélte: akkor nem gondolhatott senki arra, hogy a Ceaușescu-diktatúra egy év múlva megbukik. A bomlás jeleit idehaza már akkor egyértelműen lehetett érzékelni – tette hozzá az író.

Szülővárosában 2005-ig nem ment vissza, mert addig erre képtelen volt. Azt tapasztalta, hogy számára Marosvásárhely idegen város lett, ám ezzel együtt olyan hely, ahol nem tudna eltévedni.  

A beszélgetés ezen a ponton tért át a gasztronómiára. Dragomán György szenvedélyesen szeret főzni, kifejezetten kísérletező alkat, és ebből más mellett az is következik, hogy kudarcok is érik munka közben.

A sok humorral fűszerezett beszélgetésen elhangzott, hogy olyan országban nőtt fel gyerekként, ahol állandó volt az élelmiszerhiány. Ez az élmény a mai napig elkíséri: még ma is folyton banánt szeretne venni, ami gyerekkorából teljesen hiányzott. Képtelen megérteni, hogy saját gyerekei nem szeretik a banánt. Mellette Berlinben sétálva még ma is képes rácsodálkozni, hogy olyan gyümölcsök kaphatóak, mint a füge.

Az erdélyi konyhát fúziós konyhának nevezte, mert abban egyszerre van jelen a magyar mellett a sváb, az örmény és román gasztronómia, megspékelve török hatásokkal. Az ottani konyha a sokféle hatás miatt ezért is remek és kiindulópontnak is kiváló.  

A korai ízélmények meghatározóak, az emlékeket és vele az emlékezetet éppen úgy mozgatják, mint az irodalom – válaszolta Szilágyi Zsófia kérdésére. A főzés kikapcsolja és pihenteti írót, aki sokszor akkor is a konyhába menekül, ha elakad munkájával az íróasztal mellett. Teljes mértékben kreatív tevékenységnek tartja a főzést, és csöppet sem zavarja, hogy az írással ellentétben ekkor nem valami maradandót hoz létre.  

Sok receptje volt és van, ezek köröztek a baráti és ismeretségi körben, és ennek kapcsán vetődött fel benne, hogy egyszer rendesen le kellene írni valamennyi receptet. Ez lett a kiindulópontja Főzőskönyvnek.

Felesége, a szintén író Szabó T. Anna segít az alapanyagok beszerzésében, ami nem is mindig egyszerű feladat. Például akkor, ha vietnámi ételekhez szükséges fűszerekről van szó. Kötete megírását az is inspirálta, hogy sok ilyen jellegű könyv jelenik meg idehaza.  

Írás közben a fordíthatóság szempontjaival nem foglalkozik – válaszolta egy másik kérdésére. Ha ez szempont volna, akkor nem adhatta volna egyik legfontosabb regényének a Máglya címet, amely tudatosan rájátszik a mágia szóval való hasonlóságra. Magyaron kívül ez más nyelven nem érzékeltethető.  

A fehér király című, 2005-ben megjelent regényével szabályosan berobbant a magyar irodalomba, de annak köszönhetően, hogy művét közel húsz nyelvre fordították le, bár némileg korlátozottabb értelemben, ugyanez a kortárs világirodalmi próza kapcsán is elmondható.

Képtelenség nyomon követni a külföldön megjelent kötetek ottani befogadását – ismerte el az író. A fehér király kapcsán jelezte, hogy attól félt, hogy az egykori romániai diktatúra adta külső keret, és az ottani állami erőszak mibenléte és természete aligha lesz érthető a tartósan demokráciákban élő nyugati jóléti társadalmak élő olvasók számára. Ám kiderült, ez nem így áll. Erről éppen egy dán irodalomkritikussal folytatott hosszabb beszélgetése győzte meg, és mellette az a tény, hogy ez a kötete kifejezetten jól fogyott Nyugat-Európában.  

Mindig kísérleti regényt ír, legalábbis munka közben folyton azt érzi, hogy a regényírás megkövetelte „világépítést” nem kitaposott utakon folytatja – fogalmazott a csütörtöki esten.

Nem annak az írónak tartja magát, aki előre tudja, hogy írás közben mit fog csinálni. Lassan ír, ami részben alkati adottság, és ezt az a tény is befolyásolja, hogy többször párhuzamosan ír több művet.

Most éppen harmadik regényén dolgozik, amelyik valakiképpen A fehér király és a Máglya folytatása lesz. Ám ennél többet a készülő műről nem árult el, bár azt igen, hogy a címre még nem talált rá.  

Határozott ígéretet tett arra, hogy az új regény megjelenése után újra eljön Szegedre.

Várjuk.