– Magas volt, jóképű, férfias hangú, sietős léptű, aki mindig emelt fővel járt, diákjai nagyon kedvelték, és nem szerette a sokat beszélő embereket – mondta el ünnepi beszédében kedden délután Mader Béla, a Szegedi Tudományegyetem könyvtárának nyugalmazott főigazgatója, egykori kecskeméti piarista diák.

A korábbi évek szokásának megfelelően a Dugonics téren, a tér névadójának szobránál rendezte meg a tudós, író és piarista tanár születésnapi ünnepségét a róla elnevezett szegedi gimnázium és a Dugonics Társaság.

A szónok magára is érvényesnek tartotta, hogy nem szabad sokat beszélni, legalábbis, ha Dugonics András kívánságainak meg akarunk felelni. A piaristáknál az oktatás és a nevelés nem vált ketté, hanem természetes egységet képzett, így volt ez az 1740. október 17-én Szegeden született Dugonics tanári gyakorlatában is. Ez utóbbira azért szükséges felhívni a figyelmet, mert tudományos és irodalmi tevékenysége mellett háttérbe szorul, hogy tanár is volt, aki előbb a nagyszombati, majd a budai egyetem matematika – korabeli szóhasználat szerint mennyiségtan – tanára volt, majd az utóbbi egyetem rektora is. Élete utolsó tíz évét, 1808-tól Szegeden töltötte, és itt is halt meg – hangzott el az ünnepi beszédben.

– Szinte beleszületett a felvilágosodásba, és korán felismerte, hogy a magyar nyelv akkori állapotában nem alkalmas a tudományos és egyéb újdonságok kifejezésére. Kesergés helyett a cselekvést választotta, és résztvevője volt annak a mozgalomnak, amit jobb híján nyelvújításnak nevezünk – jelezte Mader Béla.

A matematika olyan kifejezéseit köszönhetjük neki, mint az egyenlet, a gömb, a gyök, a végtelen és a véges. Osztotta kor- és pályatársának, Bessenyei Györgynek a felfogását: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenben sohasem.” Ennek szellemében cselekedett.

Rendkívüli műveltségű ember volt, akit a mainál tágabb értelemben tarthatunk tanárnak, hiszen még olyan szépirodalmi művében, amilyen az első magyar nyelven született regényben, az Etelkában is tanítani szerette volna olvasóit.