Dula Bence borász: Szeged nagyon sokat tett a hazai borkultúra felemelkedéséért

Az ország egyik legismertebb borásza, az egri Dula Pincészet tulajdonosa, azt mondja, magától értetődő volt, hogy az augusztus 20-ai ünnepség alatt is a Széchényi téren kínálja borait.
Bod Péter

2022. augusztus 20. 15:19

Dula Bence borász: Szeged nagyon sokat
tett a hazai borkultúra felemelkedéséért

– Magyarország egyértelműen legmagasabban jegyzett és legjobb borral kapcsolatos rendezvényei közé tartozik a Szegedi Borfesztivál és a Bortér. Nem is mondhatok mást, ezek a kategóriájukban toprendezvénynek – kezdte a beszélgetést az egri borász, aki az elmúlt tizenkét évben megszakítás nélkül résztvevője a két helyi boros eseménynek. Dula Bence szerint a Szegedi Borfesztivál és a Bortér nagyon sokat tett és tesz azért, hogy a magyarországi borkultúra színvonala emelkedjen – rohamléptekkel zárkózik fel az olasz- és a franciaországihoz.

 

Van-e szegedi borfogyasztó?

Azonnal azt a választ kaptuk, hogy igen.

 

– A szegediek mernek a borokról kérdezni, a kóstolás után van véleményük, és ezt el is mondják. És nagyon nyitottak. Ez nem csoda, a város maga nagyon nyitott – mondta Dula Bence. –Szóval, nekem már csak miatta is itt a helyem – tette hozzá nevetve.

 

Dula Bence azt is mondta, a generációs borászatokban hisz, szerinte a tündérmese kategóriába tartozik, ha egy borász egy nemzedék alatt felépíti a maga borászatát, és kialakítja annak hírnevét. Ő a harmadik generációt képviseli a borászatukban. Majd újra a családjáról mesélt: anyai nagyapja Sopronból költözött Egerbe. Szabómesterként dolgozott, és megtakarított pénzéből vásárolta meg az első szőlőterületet Eger mellett. Ezzel teremtette meg a későbbi családi borászat alapjait. Igaz, mellette a családnak Tokaj-Hegyalján is találhatóak szőlőterületei, „de ez már egy másik történet”.

 

Dula Bence fiával, Áronnal irányítja több éve a családi vállalkozást, így valóban apáról fiúra száll a mesterség. Ennek kapcsán egy külön szép történetet mesélt el az egri pincészet tulajdonosa: unokája az idén érettségizett, és bár egy gépészeti középiskola végzős növendéke volt, azt mondta neki, hogy ő is borász szeretne lenni.

 

– Nagyon gyorsan el kellett tőle fordulnom, hogy ne lássa meg a könnycseppeket a szememben – mondta Dula Bence. – Nálunk olyan családi tradíció a borászat, ami elől nem lehet kitérni. A szőlő, a bor, a borkészítés hagyományába észrevétlenül bevonódnak a gyerekek is.

 

Nemrég Stumpf Istvántól, a hazai egyetemek alapítványi átalakulásáért felelős kormánybiztostól kapott felkérést, hogy oktasson a most alakult Tokaj-Hegyalja Egyetemen. Mi mást: borkultúrát.

 

– Nagyon boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek – hallhattuk Dula Bencétől, aki rögtön kijavított, amikor az iszik szót használtam. A borász kóstolja a bort, nem issza – figyelmeztetett szigorúan. Naponta nyolc-tíz bort kóstol. Mindig nagyon kis mennyiségben.

 

Hogyan lesz jó a bor?

A jó borért a borász, de az időjárásért, a napsütésért nem ő felel. – A jó Istenen is múlik, milyen lesz a bor. Az évjáratokért ő is felel – tudtuk meg.

 

Dula Bencét Iványi Aurél fényképezte le.