Egy felvonulás lehetőségei – Kiss Lóránt tárcája

Kiss Lóránt

2022. augusztus 16. 12:51

Egy felvonulás lehetőségei – Kiss
Lóránt tárcája

Egy felvonulást onnan lehet megismerni, hogy hirtelen két részre osztja a várost: vonulókra és nem vonulókra. Amikor nincs felvonulás, mindenki járókelő, mindenki a saját célja felé halad, ahova a leggyorsabb, legrövidebb úton szeretne eljutni. A felvonulás azonban egy közös cél mentén gyűjti össze ezeket a járókelőket, akik így együtt, egy kígyózó menetoszlopként barangolnak a városban. Nem kevesebbet, hanem minél többet akarnak sétálni, minél több utcára eljutni, hogy minél többen lássák őket. A többiek, a fel nem vonulók pedig vagy csatlakoznak, vagy hátramaradnak a vonulás után megürült utcákon.

 

Egy felvonulás, például a klímaváltozás elleni intézkedéseket sürgető menet, lehet kicsi és nagy is. Van olyan, hogy le kell zárni az egész belvárost, de vannak egyetlen tó köré rendezett menetelések is, ahol a résztvevők táblákkal, molinókkal hívják fel a figyelmet az élővilágra leselkedő veszélyekre. Így egyben, a tábláival, a molinóival, a zászlókkal, szlogenekkel, jól skandálható rigmusaival egy közös ügyről szól, miközben az egyszerű résztvevő szintjén már-már művészi élménnyel is felér. Ha egy felvonulás szemlélői vagyunk és kiragadunk a tömegből egyetlen embert, akit hosszú percekig nézünk, nem szükségszerűen látunk rajta harciasságot, elköteleződést, vagy tántoríthatatlan magabiztosságot, egy boldog, önfeledt embernek is tűnhet, aki akár a ligetben is elsétálhat mellettünk egy délutánon, vagy a Kárász utcán egy mozgalmas estén. Egy felvonulás sok ilyen emberből áll, akik mind ugyanazt az útvonalat járják be, akkor is, ha a felvonuláson kívüli életükben nem is tévednének erre.

 

(fotó: Kiss Ferenc Mátyás)

 

A felvonulásokat általában a belvárosokban rendezik: a menet egy közlekedési csomópont közelében indul el, majd az egyre duzzadó tömeg a körutak és sugárutak valamelyikén halad a város szíve felé, a körútról a Kálvária sugárútra fordul, onnan a Dugonics térre, majd a Somogyi utcán továbbhaladva a Kárász utcára és célba veszi a Széchenyi teret. Páran persze kerülnek a Magyar Ede tér felé. Mint a sziklarepedésekbe ömlő víz, a menet a kisebb ellenállás felé halad.

 

De elképzelhető volna egészen másfajta felvonulás is. Lehetséges, hogy be se jönne a belvárosig. Lehet, hogy Szegedről indulna Dorozsmára vagy Domaszékre, vagy a határra, sőt, az is lehet, hogy Szeged körül zajlana, mintha bekerítené a várost. És az is lehet, hogy nem kell se tömeg, se előre lefoglalt tér, se rendőri felvezetés. Lehet, hogy nem lesz a város utcáin hömpölygő tömeg, mégis minden résztvevő magától tudja, hogy mit kell tennie, és együtt indul el. Észre se fogjuk venni, és már el is kezdődik az utolsó nagy felvonulás, az irdatlan tömeg pici cseppenként hagyja el a várost, a vidéket, felszáll a magasba, vagy kifolyik a határon, és maga mögött nem hagy semmit, csak kiszáradt földeket, repedezett folyómedret és egy örökké szomjazó várost.

 

Kiss Lóránt költő, az Eközben Szegeden szerkesztője.