Különös eseményre, szakpolitikai egyeztetésre voltak hivatalosak a parlamenti ellenzéki pártok a Belügyminisztériumba, hiszen hol is lehetne jobban megbeszélni az oktatási rendszer ügyes-bajos dolgait. A pártok képviselői szakszervezeti és diákmozgalom-vezetőkkel érkeztek az egyeztetésre, akiket ugyan beengedtek az épületbe, még a tárgyalóterembe is, 

de beszámolóik szerint Pintér Sándor belügyminiszter – akit a szakmai szervezetek vezetői most láttak először élőben, holott már egy éve hozzá tartozik az oktatásügy – rájuk nem volt hajlandó reagálni. 

Ígérete szerint lesz majd egy másik alkalom, amikor a szakmai szervezetekkel egyeztetnek. Aminek persze rögtön ellentmond az, hogy ezen a minapi egyeztetésen is jelen volt a Magyar Pedagógus Kar, a kormány által életre hívott szervezet vezetése. Egy füst alatt tehát akár a szakszervezetekkel vagy a diáktüntetőkkel is szóba lehetett volna állni, ám a kormányzati stratégia lényege az, hogy ő maga választja meg, kit tekint tárgyalóképes szereplőnek. 

Vagy mikor kit. 

Ezt a módszert alkalmazta a kormány 2012-ben is, amikor az egyetemisták tüntettek a keretszámok szűkítése, azaz a felsőoktatási megszorítások és a felsőoktatásba való bejutás nehezítése ellen. Akkor a kormány sokáig rugózott azon, hogy elválassza egymástól a rektorokat és a hallgatókat, a hallgatókon belül pedig a hivatalos szervek, a HÖK-ök képviselőit a tiltakozásokat szervező, „rendszeren kívüli” Hallgatói Hálózat tagjaitól. 

Végül a kormány sikerrel is járt, hetekbe került ugyan, de az egyetemi tiltakozások akcióegysége szétesett, a tüntetéshullám pedig elhalt a téli vizsgaidőszakban. 

A kormány alighanem arra számít most is, hogy az idő neki dolgozik. Közeledik ugyanis a nyári szünet, amikor mindenki szétszéled, nem maradnak elegen, akik a demonstrációkat szervezhetnének, sztrájkolni sem lehet a bezárt iskolákban, habár a nyári gyerekfelügyelet, táboroztatás ugyancsak tanári feladat. Addig is, amíg kitör a vakáció, lehet még egy-két körben csuklóztatni az érintetteket, például azzal, hogy ignorálja őket a belügyminiszter. 

Aztán ősszel csak lesz valami, ha szaktanár nem is. 

A kormány részéről Rétvári Bence nem mulasztotta el bedobni a tárgyalást követően, hogy Gyurcsány, nincs az az élethelyzet, amiben ne tudná megemlíteni ezt a nevet. Leadta azt a kötelező szöveget is, hogy az Európai Unió és a magyar ellenzéki politikusok hibájából nem érkeznek az uniós pénzek, és emiatt nem futja pedagógusi béremelésre. Ilyenkor persze hosszan el lehet sorolni, mi mindenre jut pénz mindeközben, nem szólva arról, hogy olyan uniós rubrika nincs, ahol a tanárbérek emelését évekre előre finanszíroznák: a megemelt béreket az emeléstől fogva a magyar költségvetésből kell fizetni. 

Szóval, ha nincs rá pénz, akkor az a magyar költségvetés állapotáról árulkodik. 

Mindenesetre már az is eredmény – ha nem is erre vágynak a szervezők –, hogy a tüntetések nyomán a kormánynak a hosszú lejátszást kellett választania. Nyilvánvalóan nem változott a szándéka egy cseppet sem, hogy átlépjen az oktatás szereplőin, tanárokon, diákokon, szülőkön, de most már a sokadik látszategyeztetési kanyart kell megtennie, hogy a megőrizze, jobban mondva felépítse a látszatot, és hogy letapogassa a hangulatot, húzhassa az időt, kidekázhassa a szintén többnyire látszatként szolgáló engedményeket. Mindebből következően a tüntetéseknek, amelyek még a 2022-es választás előtt kezdődtek – vagyis túléltek már egy-két iskolai szünetet – van hatása, amennyiben a kormány nem tudott egy lépésben mindenkit legyalogolni.  

A baj az, hogy ettől még az időhúzás az oktatás agóniájának idejét is elhúzza. Ez az idő pedig egész nemzedékek életéből telik el. 

Nyitóképünkön: tiltakozók a Deák Ferenc Gimnáziumnál április 24-én. A kormány arra számít, hogy nem folytatják: elhalnak a tiltakozások. Fotó: Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja Facebook-oldal