Új az ivóvízvezeték és az aszfaltszőnyeg is a Veresács utcában – a Kolozsvári térig

A környék lakói nagyon elégedettek az elkészült munkával, szélesebb és szinte új utat vehettek birtokba. A munka júliusban kezdődött és novemberben fejeződött be. A Kolozsvári tértől a Kálvária sugárútig tartó szakaszon három ütemben dolgozott a kivitelező.
Koromné Fenyvesi Rózsa, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, Móraváros legnagyobb értékű felújítása zajlott le, a teljes költség 300 millió forint volt. A munkát a HÉB Kft. végezte a Szegedi Vízmű megbízásából. A munka során az utca teljes hosszában, 622 méteren kicserélték a gerincvezetéket a bekötésekkel együtt.
A képviselő hozzátette, a választókerületében a Petőfi sugárúti bölcsőde bejáratához vezető út, valamint a Lékai, a Kinizsi és a Határőr utcák aszfaltozása mellett ez volt a harmadik útfelújítás ebben az évben.