Fesztiválon küzdöttek meg egymással a petőfitelepi böllérek: elégették Tél Illést és röfögésben is versenyezhettek

Tizenhét csapat nyolcvanöt böllére mérte össze tudását szombaton délelőtt a művelődési ház udvarán a kilencedik Petőfitelepi Böllérfesztiválon. A 2014-ben hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvényen az idén először otthonkaversenyt is szerveztek, hogy méltó emléket állítsanak a hatvanas-hetvenes évek ikonikus ruhadarabjának.
Rafai Gábor

2023. március 11. 15:38

Fesztiválon küzdöttek meg egymással a petőfitelepi
böllérek: elégették Tél Illést és röfögésben is versenyezhettek

A tél végének nemcsak kedves, de igen hasznos hagyomány is, hogy a gondosan nevelt sertések befejezik földi pályafutásukat és hurka, kolbász, szalonna formájában, esetleg egy finom töltött káposzta alapanyagaként végzik a tepsiben, lábasban, vagy a kamrában. 

 

A petőfitelepiek 2014-ben döntöttek úgy, hogy ezen túl a „disznólkodást” közösségben, vidám hangulatban végzik, egymással versenyezve, hogy megtudják, ki készíti a legjobb kolbászt a városrészben.

 

 

Szénási Róbert Petőfitelep önkormányzati képviselője elmondta, kilenc évvel ezelőtt, amikor Szabó Sándor országgyűlési képviselővel együtt életre hívták a rendezvényt, nem gondolták, hogy ekkora sikere lesz. 

 

 

– A művelődési ház rendezvényeként indult 2014-ben ez a télbúcsúztató, tavaszköszöntő esemény, azóta a városrész legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. A tíz éve rendszeresen megszervezett télbúcsúsztató eddig csak egyszer maradt el, 2021-ben a Covid-járvány miatt. Nagyon lelkesek a petőfitelepiek, a hideg és nagy szél ellenére most is kitartanak. Évről évre egy több a fiatal is ellátogat a fesztiválra – mondta Szabó Sándor országgyűlési képviselő.

 

Vesztére az idén is ellátogatott a rendezvényre Tél Illés, aki igencsak pórul járt, mert megsiratták, majd elégették, így próbálva meg elűzni a fagyos téli napokat.

 

Most tizenhét csapatnak adott helyet a művelődési ház udvara. 

 

A versenyzők öt-öt kiló húst kaptak a megmérettetéshez. A böllérek reggel 8 órától gyúrták, fűszerezték, töltötték, majd sütötték a kolbászt, miközben odabent, a művelődési házban rengeteg programmal várták a városrész lakóit.

 

Sikere volt a kolbásznak Petőfitelepen (fotók: Iványi Aurél)

 

Délre elkészültek a csapatok a „disznóságokkal”, munkához láthatott a négy tagú zsűri: Puskás László, Szabó Sándor, Farkas Lili és Szénási Róbert, akik kihirdették az ítéletet:

 

  • Első hely: Vadászok csapata (Vörös László, Simon Tünde, Ábrahám Attila, Vörös Henrik, Vörös László)
  • Második hely: KolbÁszok csapata (Korom János, Korom Dávid, Bene Róbert, Korom Tamás, Fehér Katalin)
  • Harmadik hely: Töltősök csapata (Háló György, Hálóné Erika, Inokai István, Inokai Nikolett, Kopp Kriszta)
  • Közönségdíj: Petőfitelepi Baráti Kör (Csíszár Katika, Laczi József, Lacziné Rohács Ágnes, Bánfiné Adorján Mária, Tari Józsefné)

 

A Böllérfesztiválon nemcsak a legfinomabb sültkolbászt keresték, de most is megválasztották a legszebb böllért, a címet idén holtversenyben Vörös László és Kiss Péter érdemelte ki. 

 

Nagy sikere volt az idén először megrendezett otthonkaversenynek, amit Farkas Rozália és Kovács Gabriella nyert meg, cseppet sem érdemtelenül:

 

– Apátfalváról hoztuk a dédnagyi kendőjét, a nagymamáé volt az otthonka, húztunk vastag pamutharisnyát is, hogy igazán eredetiek legyenek, még valódi nagyibugyit is beszereztek, igaz, azt zsűri tagjai nem méltányolhatták, mert még az ítészeknek sem mutatták meg az ikonikus ruhadarabot.

 

A rendezvényen a vállalkozó kedvűek röfögő versenyen is összemérhették tudásukat. A gyerekeknek pedig jelmezversenyt, arcfestést, fánkkóstolót, a és kézműves foglalkozásokat hirdettek a művelődési ház nagytermében.