Folytatódik a szegedi sikertörténet: harminc felújított bérlakásra lehet pályázni

Szeged eddig is szociális bérlakások kiadásával segítette a rászorulókat. Most, a megváltozott lakásrendelet után sem áll meg ez a fajta támogatás.
Garai Szakács László

2022. augusztus 11. 10:38

Folytatódik a szegedi sikertörténet:
harminc felújított bérlakásra lehet pályázni

Tizenegy nyílt ülésen tárgyalandó előterjesztést kellett megszavazni a pénzügyi bizottság tagjainak, akik egyhangúlag elfogadták a napirendet.

 

Egyetlen napirendi pontnál volt hozzászólás: Kovács Tamás gazdasági alpolgármester arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy harminc újabb önkormányzati bérlakást adnak bérbe felújítás után, már az új lakásrendelet értelmében. A renoválással végez az IKV a bérbeadásig.

 

– A lakbér költségelvű lesz. Beindul az a progresszív rendszer, hogy vizsgálja az önkormányzat, milyen az anyagi helyzete a pályázónak, azt neki igazolnia kell. A jelentkezők között lehetnek olyanok is, akik jelentős kedvezményeket kaphatnak a bérleti díjból. A pályázók sorrendet is felállíthatnak a lakások között, azaz választhatnak az ingatlanok közül. Az IKV egy pontrendszer alapján állítja sorrendbe a jelölteket. A bérlők óvadék mellett vehetik bérbe a lakásokat. Az óvadékkal kapcsolatosan kérelmet is lehet benyújtani, tizennyolc hónapos kamatmentes részletekben is meg lehet fizetni az óvadékot – mondta az alpolgármester.

 

A lakásokat augusztus 23-án és 24-én lehet megnézni, a pályázati dokumentáció augusztus 23-ától térítésmentesen beszerezhető az IKV ügyfélszolgálatán a Dáni utcában, vagy aznaptól letölthető a társaság honlapjáról.

 

Tápai Péter bizottsági elnök megjegyezte, reméli, az egészségügyi dolgozók is hasonló méltányosságban részesülnek majd a bérlakások kapcsán a következő közgyűlésen. Erre Kovács Tamás azt felelte, ők is pályázhatnak ilyen lakásokra. Ismert, a Szegedi Tudományegyetem a Fidesszel együtt Szegedet, sőt, Botka László polgármestert okolja amiatt, hogy egészségügyi dolgozók kerülhetnek nehéz helyzetbe amiatt, hogy nem hosszabbítják meg a határozott idejű lakásbérlési szerződéseket. Ezt viszont pont azért kellett megtenni, mert alapítványi fenntartású lett az egyetem, ezért vesztette érvényét a korábbi megállapodás.

 

Könnyed nyári hangulatban

 

– Aki nincs rövidnadrágban, be sem jöhet! – ezzel a Tápai Péter-viccel kezdődött a pénzügyi bizottsági ülése a városháza Sajtószobájában. Majd arról is beszélt, meg fogja szavaztatni, hogy a következő bizottsági ülés kihelyezett legyen a Széchenyi téren, és legyen hosszúlépés is. Eztán jöttek a fenti komoly dolgok.