Főzőversennyel és estig tartó vigadalommal ünneplik a tarhonyát a tápaiak

Aki a tarhonyát szereti, rossz ember nem lehet! – tartja a mondás Tápén. Évente egyszer, júliusban azt is bebizonyítják a helyiek, hogy nem létezik olyan étel, amit ők ne tudnának tarhonyából megfőzni. Ezért most is meghirdették a városrész egyik legnagyobb eseményét, a Tarhonyafesztivált. Az idén ez már a tizenhetedik. Az estig tartó vigadalomra még délután is érdemes kinézni Tápéra, ahol színes falunapi programok is kísérik a fesztivált.
Rafai Gábor

2022. július 02. 10:24

Főzőversennyel
és estig tartó vigadalommal ünneplik a tarhonyát a tápaiak

Tápé ikonikus fesztiválját 2003-ban, tizenkilenc éve rendezték meg először, de járvány miatt két évet kénytelenek voltak kihagyni, ezért a szombati fesztivál még csak a tizenhetedik, amit hagyományosan a falunappal együtt ünnepelnek a megszokott helyszínen, a Heller Ödön Művelődési Ház udvarán.

 

Az idei fesztivál reggel 9 órakor zenés hívogatóval indult, majd a csapatok nekiláthattak a bográcsokban a főzésnek.

 

A tarhonyát idén is a szervezők biztosították, a többi hozzávalót a résztvevőknek kellett hozniuk. A legfinomabb étkeket elkészítőket most is elismerésben részesíti a zsűri, aminek két mesterszakács – Rakucz Krisztián és Sütő Csaba – is tagja, a helyiek delegáltja, Salamon Sándor mellett. 

 

– Tizennyolc csapat jelentkezett idén a megmérettetésre, hárman a nagy hőség miatt végül lemondták a részvételt, így tizenöt csapat nagyjából háromszáz tagja méri össze tarhonyafőző tudományát – tudtuk meg Széll Zoltántól, a Tápai Hagyományőrző Egyesület elnökétől.

 

Azt is elmondta, a legtöbben valamilyen pörköltfélét készítenek, ehhez kínálják majd köretként a tarhonyát.

 

 

– Több bográcsba is fő a klasszikus tápai paraszttarhonya, azaz a krumplis tarhonya. 

Az elmúlt években több különlegesség is készült már a fesztiválon, többek között édességgel, tarhonyafelfújttal is versenyeztek már, olyan is akadt, aki hallal készítette el a tápaiak kedvenc ételét, de lasagne is csináltak már itt tarhonyából.

 

Hogy miért tartozik Tápéhoz úgy tarhonya, mint gombhoz a kabát? 

 

Azért, mert ezt az egyszerű ételt vitte magával a parasztember a földekre, vagy a gyékényvágók az egész napi munkához, hogy néhány marék tarhonyából, egy kis szalonnával, hagymával hamar egytálételt főzzenek maguknak.

 

Szécsényi Rózsa, Tápé önkormányzati képviselője a rendezvényt megnyitó beszédében azt hangsúlyozta: a tarhonyafesztivál elődleges célja a hagyományőrzés, a tradicionális tápai konyha népszerűsítése és persze a közösségi élmény.

 

– Ebben a nagy kánikulában megérett a tarhonya is, lehet friss alapanyagból készíteni az ételeket – tréfálkozott a képviselőasszony, majd rögtön azt is hozzá tette, a tápéiakat a tarhonya szeretet is összetartja és ezt már egy csöppet gondolta tréfának.

 

 

– Nagyon fontos, hogy minden település, városrész ápolja a hagyományait, a meglévő közösségeit és újakat is létrehozzon. Szegedet ez teszi olyanná amilyen, sokszínűvé, igazán élhető várossá. Azok a települések tudnak fejlődni, gyarapodni, ahol a hagyományokra erős, összetartó közösségek épülnek – mondta Szabó Sándor.

 

Szécsényi Rózsa felhívta a fesztiválozók figyelmét, idén sem érnek véget a Tarhonyafesztivál programjai délben, ebéd után falunappal folytatódnak, ahol a verseny, a munka után estig szórakozhatnak a tápaiak és a városrész vendégei.

 

Érdemes tehát délután is ellátogatni Tápéra, a Heller Ödön Művelődési Házba, ahol késő estig várják programok az érdeklődőket.

 

A délutáni falunap programja

  • 12:00–13:30 Nótacsokor Mizsei Zoltánnal
  • 13:30–14:00 A főzőverseny eredményhirdetése
  • 14:00–16:30 Ebédszünet
  • 16:30–17:15 Fellépnek a művelődési ház csoportjai (Top Dance Company, Royal Balett Iskola, Sherin Bellydance, Tápai Hagyományőrző Együttes)
  • 17:20–17:50 Bihari Gellért Stand-up Comedy
  • 18:00–18:30 Smink együttes – Bemelegítés
  • 18:30–18:45 Honfoglalás utcai óvoda műsora
  • 18:45–19:00 Tápéért emlékérem átadása
  • 19:00 Smink együttes – fergeteges Retro Party