Fradi-meccsre vitte a fideszes polgármester a barátait az önkormányzat pénzéből

A város költségén vitte ki a Ferencváros leverkuseni Európa-liga-nyolcaddöntőjére egy rokonát és több barátját Bátonyterenye fideszes polgármestere – írta meg a Blikk. Nagy-Majdon József ehhez a szomszédos település, Mátranovák falubuszát bérelte ki önkormányzati pénzből, de abból fizette a törvény által meghatározott kilométerhasználatot, az üzemanyagot és az osztrák autópályadíjat is.
A fideszes polgármester a bulvárlapnak azt mondta,
„Ebben nincs semmi törvényellenes. A város költségvetése rendezett. Polgármesterként megtehetem, van egy keretem, amit ilyen programokra is költhetek, s akár kisbuszt is bérelhetek. Vegyük úgy, hogy azok, akik velem együtt elutaztak a külföldi sportrendezvényre, ezt kapták jutalomként, ennek senkinek semmi köze”.
A helyi lakosok viszont úgy gondolják, a település első embere jobb helyet is találhatott volna a pénznek, például el lehetett volna vinni kirándulásra két iskolai osztályt, olyan hátrányos helyzetű gyerekeket, akiknek más esélyük sincs, hogy kikapcsolódhassanak. Azt is cáfolták, hogy a város költségvetése rendezett lenne, szerintük „a múlt héten tárgyalt a testület arról, mekkora lyuk van a pénzeszsákunkon”.
Mátranovákon sem ért egyet mindenki azzal, hogy a falubuszt szerdától vasárnapig kölcsönadták a túrához, azt ugyanis állami támogatásként arra kapta a község, hogy szociális feladatokat lássanak el vele.