Ha nem volna szégyenletes, akár nevetséges is lehetne, hogy a Katarban befolyással üzérkedő magyar miniszterelnök megzsarolja Ukrajnát.

Ami azért röhejes, mert

1. az OTP – az inkriminált vállalat – elleni ukrán szankcióknak semmilyen következményük nincs, és mert
2. amit Orbán visszatart, az nem a „mi pénzünk”, hanem a németeké, svédeké, hollandoké, a hanyatló-haldokló Nyugaté.

Ezek után nem csoda, hogy a Nyugat-Európa meglehetős idegbe jött, mert meg akarják neki mondani, hogy mit kezdhet a saját pénzével.

Amint az sem meglepő, hogy a NER és vonzáskörzete teljes erővel Moszkva mellé állt: a hang Orbáné, de a kéz Putyiné. Egyenesen mintha a Kremlből írnák elő, hogy mit nyilatkozzanak.

• Schmidt Mária például kijelenti, hogy ami itt van az nem háború, hanem csak különleges művelet, mert az oroszok katonák milliói még nem indultak meg.
• Maga Orbán arról beszél, Ukrajna ezt a háborút (szerinte háború) nem nyerheti meg.

Mintha nem értenék, hogy mi történt itt az utóbbi másfél-két évben. Hogy ezt a háborút Ukrajna már megnyerte. Tudniillik a léte volt a tét, a szuverenitása vagy az újbóli betagozódása az orosz birodalomba. És az már egy éve, tavaly tavasszal eldőlt, hogy Putyin kudarcot vallott.

Schmidt állításával szemben, nincs nagyerejű többmilliós orosz haderő korszerű vagy egyenesen szuperfegyverekkel a talonban. Ez van, amit látunk, ennyire képesek. Az orosz hadsereg nem a világon, hanem még Ukrajnában is csak a második legerősebb.

Az orosz birodalom terjeszkedése ugyanis kizárólag azért nem fenyegeti az Uniót és a NATO-országokat, mert már a legelső lépésnél kudarcot vallott. Ukrajna azonban a legnagyobb falat volt Putyin előtt, ha elbukott volna vagy elbukna, mint ahogy nyugati támogatással ettől eddig megmenekült, a kisebbek következnének. Nem véletlen a finn és a (Orbán által akadályozott) svéd NATO-csatlakozás, ők ezt világosan látják.

Az oroszok célja ugyanis egész Európa megszállása, befolyásolása, függőségben tartása, a pontos módszer változhat.

Erre nemcsak Alexandr Dugin Moszkvából irányított, Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Eurázsia-terve utal, de például az egyik orosz parlamenti képviselő már két éve azzal indokolta a Spanyolországban vett ingatlanjait, hogy az végül is orosz tartomány, vagy legalábbis az lesz 50–100 éves távlatban.

Szokás elfelejteni, hogy Putyin 2000-ben már eleve a Szovjetunió és az Orosz Birodalom visszaállításának mandátumával került az elnöki posztra, miután elődje, Jelcin kudarcot vallott ezzel.

Azonban a pityókás Borisz is eljutott addig, hogy 1999-ben „elkérte” akkori amerikai elnöktől Európát. Isztambulban azt mondta Bill Clintonnak, hogy az Egyesült Államok vonuljon ki a kontinensről (gyakorlatilag lépjen ki a NATO-ból vagy egyenesen oszlassa fel azt), hagy legyen Európa az európaiaké.

Clinton kérdésére, miszerint ki garantálná akkor a biztonságot. Jelcin azt mondta, hogy természetesen ők, az oroszok, Moszkva. Az amerikai elnök úgy vélte, hogy az európaiak ennek nem nagyon örülnének.

„Nem mindegyik” – mondta erre Jelcin.

Most úgy néz ki, hogy egy ország biztosan van, amelyik örülne ennek. Az, amelynek jelenlegi vezetője, aki a politikai nyilvánosság elő 1989-ben azzal lépett, hogy a szovjet csapatok haladéktalan kivonulását követelte, most már visszahívná őket.

Orbán azt állítja, hogy oroszok ukrajnai inváziója kapcsán „nem az a fő kérdés, hogy ki támadott meg kit”. Miközben dehogynem, pontosan az. Nem Kijev akart keletre terjeszkedni, hanem Moszkva Nyugatra. Csak már az első lépésnél elakadt.

Nem jött be a mesterterv, miszerint az ukránok, de legalábbis az ukrajnai oroszok virágesővel fogadják a megszállókat, valamint az orosz olaj- és főként gázfüggésben tartott Nyugat-Európa majd saját érdekeit szem előtt tartva nem áll be Kijev mögé.

A Nyugat azonban beállt – kivéve persze Magyarországot. De nem saját érdekei semmibevételével, hanem éppen azokra tekintettel.

Putyin ugyanis a miheztartás véget már a háború előtti évben elkezdte kiszárítani az európai gázpiacot. Korlátozta a Jamal vezetéket, karbantartása hivatkozva leállította az Északi Áramlatot, jelentősen megemelve ezzel a gáz árát a rotterdami tőzsdén.

De nem – az orosz gázra például azóta sem létező – uniós szankciókra válaszul, hanem már 2021 nyarán, két évvel ezelőtt.

Putyin ante portas – ezt mindenki felfogta, csak Orbán nem. Pedig Magyarország tavaly olyan árat fizetett az elvileg olcsó orosz gázért jutalomból, mint Németország büntetésből. Miután Putyin teljesen elzárta feléjük a gázt, a németek 2022 nyarán a rotterdami tőzsdén pánikvásároltak, amivel egészen 347 euró/megawattóráig verték fel az árat.

Mivel azonban a magyar szerződés is a tőzsdéhez volt kötve, Putyin velünk is kifizette ezt a pénzt, noha ide akadálytalanul jött az orosz gáz.

Az energiafegyver, Európa megfagyasztása azonban nem vált be. Most, hogy az oroszok kivonultak az európai piacról, több mint kilencven százalékkal(!) csökkent a gáz ára, és már 30 euró alatt jár megawattóránként.

De Orbán ebből sem tanul, és most Katarban azt mondta, hogy „el kell kezdeni az új európai biztonsági rendszer tárgyalását”. Az oroszokkal, Moszkvával, magával Putyinnal természetesen.

Mintha a betörőt rajtakapnák, de nemcsak megtarthatná a lopott holmit, hanem megkérdeznék tőle, hogy esetleg szeretne-e még valamit elvinni. Vagy a rendőrség megszüntetését akarja-e inkább, hogy legközelebb ne kaphassák rajta.

Ez az eshetőség, az orosz dominancia egészen addig nem fenyegeti Európát, ameddig a rendőrök, ti. Amerika ebbe nem egyezik bele. A probléma azonban az, hogy az egyáltalán nem kizárt, hogy Trump, ha újraválasztják, kivonul a NATO-ból és Európából, ahogy Afganisztánból is tette.

Orbán alighanem ennek tudatában, sőt, reményében mondja, amit mond. Mert Moszkva (és Peking) nem szól bele: az egyed- és önkényuralmat, a pártállamot – Washingtonnal ellentétben – nemhogy nem kifogásolja, de egyenesen el is várja. Hiszen ott is ez van.