Győr polgármestere szerint semmi baj nincs azzal, hogy visszatértek a hatvanas évek – Garai Szakács László jegyzete

Hosszú interjút adott az Indexnek Győr polgármestere, van benne jó pár tanulságosnak tűnő mondat, ám az egészet felülírja az utolsó kérdésre adott válasza:
„lehet azt mondani, hogy eljött a világvége: bezártuk a győri uszodákat! Ennek tényleg akkora tragédiának kell lennie a folyók városában? Én annak idején a Mosoni-Dunában tanultam meg úszni nyáron, télen pedig korcsolyázni. Arra is emlékszem, hogy gyerekként a nagymamám átküldött a hideg szobába almáért, mert nem volt pénzük arra, hogy minden szobát kifűtsenek. Lehet, hogy most is így lesz, és ezt is túl fogjuk élni.”
Dézsi Csaba András egy vállrándítással elintézi azt, hogy pártja, kormánya, miniszterelnöke miatt visszatért a hatvanas–hetvenes évek Magyarországa.
- Sőt, ebben a válaszban az is benne van, fogjuk be a mocskos pofánkat, mint ugrálunk emiatt.
- És ezt Dézsi Csaba András minden győrinek mondja, azoknak a fideszes szavazóknak is, akik rá szavaztak.
- És Dézsi Csaba András helyett ezt, így bármelyik fideszes politikus mondhatta volna, sőt, mondja is. A Fidesznél ugyanis ez a hozzáállás: eszük ágában sincs megoldani az energiaválságot! Pökhendien, lenézően, lekezelőnek harsogják, ez van most, bírd ki.
Vagyunk egy páran, akiknek erről szól, erről szólt az egész élete, a kibírásról, a majd jobb leszről. De lassan többségben lesz az a generáció, akinek nincs ilyesfajta élménye, nem érti, nem fogadja el azt, hogy ki kell bírni. Nem érti, hogyan lehet az, hogy a forintunk lassan pengővé silányul, nem érti, hogyan lehet ilyen mértékű az infláció, miért és hogyan drágul ennyire gyorsan minden. És látja, érti, tudja a környező országokat is, és azt is látja, érti, tudja, hogy ott valahogyan máshogy van.
És közben az az élménye itthon, hogy a kormányzó párt szerint tök oké, hogy most az van, amiben és ahogy élünk.
Hogy Dézsi Csaba Andrások polgármesterekként így lenézhetik a településük lakosait, meg hogy általában fideszes politikusoknak az és úgy lehet a véleménye, álláspontja a válságról, az egészen döbbenetes. Szerintük ez a helyes, és ez a megoldás:
- vegyünk el mindent, mindenhonnan,
- nyírjuk ki az önkormányzati rendszert is, ha máshogy nem megy,
- gyűjtsük be most is, még mindig a pénzt mindenhonnan, és tegyük el magunknak,
- mutogassunk másokra, keressünk bűnbakot,
- és beszéljünk úgy, mondjuk olyan szlogeneket, lózungokat, amik akár igaznak is tűnhetnek, de közben hatalmas csúsztatások és hazugságok.
Végül pedig nyilatkozzunk szinte már felháborodva arról, mit képzel magáról a nép – ezt csinálja most Dézsi Csaba András.
Szégyen.
Nyitóképünket Dézsi Csaba András polgármesteri Facebook-oldaláról vettem át.