Hangold össze! – erről szól idén az Európai Autómentes Nap

Huszonegyedszer indult el szeptember 16-án az Európai Mobilitási Hét, ami szokás szerint az Európai Autómentes Nappal zárul, a cél ezúttal is a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.
Garai Szakács László

2022. szeptember 20. 21:15

Hangold össze! – erről szól idén az Európai Autómentes Nap

A rendezvény egyik hosszú távú célkitűzése az, hogy rávegye a rendszerint autóval munkába, iskolába vagy kikapcsolódni járó polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe.

 

Idén a mottó: Hangold össze!

 

Azaz közlekedjünk változatosan, ésszerűen és minél fenntarthatóbban.

 

Az Európai Autómentes Nap eseményeit idén is a Szegedi Városkép és Piac Kft. és a Szent Györgyi Albert Agóra szervezi, a helyszín szeptember 22-én ezúttal is a Dugonics téren: szemléletformáló játékok, vetélkedők, biztonsági bemutatók, óriásbábok és színpadi programok várják a térre érkezőket.

 

Ám a programsorozat idén is a Bringás reggelivel indul a Dóm téren

 

A Somogyi-könyvtár előtt felállított Rádió 88-as kapu alatt az arra tekerőket, bringás reggeli várja 7 órától 9 óráig. Ugyanitt indul 8 órától a Tekerj és nyerj! bicikliverseny

 

A Dugonics téren a Kövér Béla Bábszínház óriásbáb-felvonulással kezd, majd színpadi programok is lesznek, ezek:

  • 10.00 Mihalik Edvin önkormányzati képviselő, zöld város programért felelős tanácsnok megnyitója,
  • 10.15 Csiga Duó műsora
  • 11.00 a Péter & Pan gitárduó műsora
  • 12.30 a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek fellépése
  • 13.30 Bicikliverseny eredményhirdetés

 

Mi lesz még?

  • A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság: KRESZ totóval, részegszemüveggel, gyerekeknek kerékpáros ügyességi pályával készül.
  • A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal játékos egészségfejlesztési és interaktív programokkal feladatokkal települ ki.
  • A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Megyei Szervezete gyermekelsősegéllyel, tesztekkel, elsősegélynyújtó bemutatóval és újraélesztés gyakorlási lehetőséggel várja a diákokat.
  • A Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szemléletformáló kiállítással és az ehhez kapcsolódó játékos, figyelemfelkeltő feladatokkal készül.
  • A MÁV a gyerekeket vonatos színezőkkel, és kvízjátékkal várja.
  • A Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány érzékenyítő játékokat visz a Dugonics térre: vakszobát, kerekes-székes akadálypályát. És tartanak vakvezető kutyás interaktív foglalkozást.
  • A Szegedi Vadaspark hüllősimogatóval lesz ott az autómentes napon.
  • A Szegedi Közlekedési Társaság kiállítja a 873-as Solaris Trollino trolibuszát, plusz könyvvásárral is készülnek: az SZKT és a Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület szakmai kiadványai is megtekinthetők és megvásárolhatók a helyszínen.

 

Ne feledje, egészen csütörtökig, az autómentes nap végéig Szeged helyi, menetrend szerinti, közösségi közlekedési járműveken egy személygépkocsi érvényes forgalmi engedélyének felmutatásával egyszerre két felnőtt és három gyerek ingyenesen utazhat.