Kávé, ebéd, vacsora, Macaristan – Lakner Zoltán jegyzete

Talán mire ezek a sorok eljutnak a szegedi olvasókhoz, többet tudunk arról, mi volna az a türk vízió, amelynek megvalósítására Orbán Viktor vállalkozott a nevünkben Szamarkand történelmi városában.
Lakner Zoltán

2022. november 20. 11:15

Kávé, ebéd, vacsora, Macaristan – Lakner Zoltán jegyzete

Amennyit a híradásokból e pillanatban kisilabizálhatunk, hogy folytatódik a keleti nyitás, ami egyébként eddig nem hozott számottevő eredményeket, legalábbis, ha nem a klientúrák gazdagodását és a külügyminiszter által repült kilométereket, hanem a kereskedelmi kapcsolatok fejlődését vesszük alapul. Természetesen a kelet-nyugati kapcsolatok erősítése jó ötlet, de ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy számos különféle elrendeződésű országcsoport igyekszik a kínálkozó lehetőségeket kihasználni, és ezek közül a jelentősebbekben mi sajnos nem vagyunk benne. 

 

A Türk Tanáccsal folyatott együttműködésben legújabban az aszályelhárítási kutatóközpont székhelyét sikerült magunkhoz ragadnunk, olyan országként, amelyet egyre inkább sújt a szárazság, és amelynek a kormánya ennek megelőzéséért nagyjából-egészében semmit sem tett. 

 

Magyarország rendre inkább hátráltatja az európai uniós klíma-együttműködést (is), aminek pedig pontosan az is lenne a célja, hogy ne menjenek tönkre a mezőgazdasági területek az egyre súlyosabb éghajlatváltozás következtében. 

 

Az üzbegisztáni látogatás előzményeként Orbán külön is találkozott a török elnökkel, akivel hadiipari együttműködésben állapodott meg – Törökország legalább ugyanannak a katonai szövetségnek a tagja, mint mi –, ez a terület azóta fontos a kormány és klientúrája számára, mióta a hadiiparban rejlő pénzkereseti lehetőségeket felfedezték. 

 

Ugyancsak Szamarkand előtt Szijjártó Péter nem csak a Maldív-szigetekre repült el életbevágó diplomáciai látogatásra, hanem a Roszatom vezetőjét is biztosította, hogy Paks 2 rendben megépül az évtized végére. Erre a valóságban olyannyira kevés az esély, hogy a kormány már bejelentette, hogy a működő paksi reaktorokat tovább fogják üzemben tartani, amit amúgy minden józan iparági szakértő javasolt az elhamarkodott Paks 2 szerződés helyett. 

 

A türk, török, orosz, maldívi barátkozás közben az úgynevezett külügyminiszternek arra is volt ideje, hogy bejelentse Ukrajna uniós pénzügyi támogatásának megvétózását és összeszólalkozzon emiatt a német külügyminiszterrel. 

Az események hosszas felsorolása azt a célt szolgálja, hogy megpróbáljuk felfedezni, mikor hozta esetleg szóba bárki a magyar kormányból az európai víziót. Bár Kövér László néhány hónappal ezelőtt a feje tetejére állította Ady kompország-metaforáját, azt állítva, hogy a pendlizés a két oldal között hasznunkra van, de akkor sem csak az egyik kikötőről kellene valamit mondani. 

Türk vízió van, az európai víziónk viszont kimerül abban, hogy ide a pénzt, különben vétózunk. 

Nem ártana a magyar vízió újraértelmezése sem. 2030-ra állítólag Európa öt legélhetőbb országának egyikévé válunk. Ámde, ha abból indulunk ki, hogy Orbán szerint már ma a világ ötödik leginkább high-tech országa vagyunk – amiből például világosan kiderül, hogy a környezetében senki sem próbált még beutalót szerezni a háziorvostól –, és hogy hamarosan özönlenek hozzánk a holland és német politikai menekültek, szóval, ha ezek az alapjai a legélhetőbbé válás nagy ugrásának, akkor ezt azért ne vegyük fixre. 

 

A visszatérő brazil elnök nemrég azt mondta, ha államfői ciklusa végére mindenkinek jut kávé, ebéd, vacsora, akkor beteljesültnek fogja érezni hosszú politikai életútját.

Ez a magyar vízióhoz sem lenne rossz kiindulópont.