Ha tőlem függne, a jelenleginél sokkal több pozíció birtokosát választanánk közvetlenül. A választók tömege szinte mindig bölcsebb és igazságosabb, mint egy szeparált szűk kör. Nem fogom kinyitni, csak jelzem, hogy akár az Alkotmánybíróság összeállításában is lehetne helye a népi akaratnak: a bírák előre elmondják, hogy miként végeznék a munkájukat, mit gondolnak az alaptörvényről, kampányolnak, programot tesznek... nem most vitatjuk meg. Azt sem, hogy a választási szisztéma bármely végpontját jobbnak tartanám a jelenlegi vegyes megoldásnál: a tisztán listás arányos módit, vagy a brit mintára csak egyéni mandátumokkal operálót. De nem erről lesz szó.

Hanem arról a Szegedet is vaskosan érintő ötletről, miszerint nem közvetlenül választanánk polgármestert, hanem a képviselők döntenének a személyéről. Botka László pont húsz éve áll a város élén, 2010 óta úgy, hogy eközben országosan zsinórban négyszer emelték kétharmados pajzsra Orbán Viktort.

Ilyenkor a szabályok és a hátország piszkálása segít az ellenfélnek. Mint legutóbb Budapest I. kerületében: az ellenzéki pártok által 10–5-re uralt képviselő-testületet is egy időközi választással előbb 9–6-ra, majd két jobbikos átfordításával 7–8-ra lehetett hozni menet közben, béna kacsává változtatva a polgármestert. Képzeljük el, ha a 2024-es önkormányzati választásra más testületeknél is kigyengítenek egyes lábakat, és már egy erős helyi legimitációval bíró vezetővel sem kell csatázni... nagyobb fideszes fölény lehet, mint 2019 előtt volt.

Márpedig, csak egy kis kitekintést tegyünk a stabil Szegedről, a zöm nem olyan, mint ez a város. Göd, Baja, Pécs, Eger belső háborúi, immár három fővárosi kerületi polgármester közgyűlési átülése, korrupciós és hatalmaskodási botrányok sora jelzi: a mai többséget adó képviselők sem lennének könnyen egy platformon a polgármesterüket illetően.

A megoldási javaslat is közhelyes, mint a cím, elnézést érte: közösségépítés, kötelékben repülés. Tény: a helyi irányításnak (is) egyszerre érdeke a stabilitás és a konszenzuskényszer. Koalíciók, amelyek tagjai meg akarnak és meg is tudnak egyezni. Ezt immár nem elég a választás által létrehozott leosztással szembesülve kialakítani. Az a feladat, hogy innentől minden helyre legyen név és koncepció a legelső pillanattól. Ha a közösség legközelebb nem választhat magának polgármestert, akkor olyan csomagajánlattal kell élni felé, amelynek része (vezetője) a kvázi-jelölt.

És nem „majd” meg talán. Az, hogy államfőt 2005 óta, kormányfőt 2010 óta nem a mai ellenzék pártjai adnak, sokkomponensű kudarcfolyamat, és nemcsak az az oka, hogy e posztokra közvetve, a parlament meghatározott többsége választ személyeket, de az is, hogy jellemzően az utolsó pillanatban, komolyan sem gondolt jelöltekkel jelentkeztek. A legutóbbi felsülés a legnyilvánvalóbb: az előválasztás nem pusztán nem teremtett csapatot, közösséget a végül feltálalt közös jelölt mögé, de létrehozott egy helyzetet, amiben abszurd távolságra volt egymástól Márki-Zay Péter (külön kampánystábbal) és a hat párt. Abban sem vagyok biztos, hogy egy kormányváltás esetén mindannyian és könnyedén megszavazták volna miniszterelnöknek. Röviden: mielőbb tudni kell, ki a polgármesterjelölt, akár közvetlenül választjuk, akár nem.