Lemezbemutató koncerttel érkezik az IH Rendezvényközpontba a Mudfield

Az elmúlt évek egyik legnagyobb rockzenei sikertörténetét írta a szeghalmi Mudfield zenekar.
A 2019-es Sárrét című bemutatkozó albumuk a Mahasz albumeladási lista 12. helyén nyitott, majd rögvest Fonogram-díjat nyert „az év hazai hard rock vagy metal albuma” kategóriában.
A zenekar az elmúlt öt évben több mint száz koncertet adott, országos turnéi során mára nagy rajongótábort gyűjtött maga köré.
Most a kilenc koncertes lemezbemutató turné második állomása Miskolc után Szeged lesz.
A hazai rock-metal éra új generációjához tartozó szeghalmi Mudfield Szörnyeteg című harmadik lemeze minden tekintetben egyenes folytatása a 2020 elején kiadott Kelet népe című albumnak.
Az együttes tagjai:
Kovácsovics Máté – ének
Szabó Dezső – basszusgitár
Feke István – gitár
Szegedi Marci – gitár
Balázs Loránd – dobok
A szegedi lemezbemutató koncert vendége a Kies zenekar lesz.
Program:
- 19 óra: kapunyitás és dedikálás
- 20 óra: Kies koncert
- 21 óra: Mudfield koncert
A koncertre jegyek online kaphatók, valamint a koncert napján kapunyitástól a helyszínen.