Már ebben a hónapban milliárdokat keres rajtunk a gáz árával az Orbán-kormány

Mindenkin, rajtunk, lakosokon, egyesületeken és a cégeken is nyerészkednek rögtön a fűtési szezon első hónapjában.
Garai Szakács László

2022. október 11. 21:26

Már
ebben a hónapban milliárdokat keres rajtunk a gáz árával az
Orbán-kormány

Ezekben a napokban folyamatosan csökken a gáz ára, a tőzsdei árindex szerint már 150 euró alatt is járt megawattóránként. Ez köbméterben átszámolva, mert ebben értjük a gáz árát 648 forintot jelent.

 

Ez azért érdekes és egyszerre vérlázító, mert az állam a hatósági gáz árát 1728 köbméter feletti fogyasztás esetén 747 forintban határozta meg. Ami ezáltal mára a kedvező piaci folyamatok miatt, egy mesterségesen drágított rezsidíjjá változott, egy büntető jellegű árképzéssé, ami több tízezer fogyasztót érint és az államnak azonnali extraprofitot termel.

 

– Az állam már most, októberben, a fűtési szezon első hónapjában is keres az átlag fölött fogyasztó lakosságon. Nem is keveset. Több mint 100 forintot köbméterenként, ahogy a cégeken vagy más közületen. Az államnak ráadásul ez egy kényelmes helyzet, mert minden nappal egyre nő – a fixált árhoz képest – a haszonkulcsa – és nem kell érte tennie semmit... – mondta Kovács Tamás, Szeged gazdasági alpolgármestere.

 

Ezt egyszer már megéltük 2014. évben, a rezsicsökkentésnek mondott propagandával. A forgatókönyv akkor is hasonló volt. Emelkedni kezdtek az energiaárak, jött a kormány és relatíve magas árszínvonalon rögzítette azt. Egy-két hónapig jól eladható a lakosságnak milyen jól járt, „megvédte őt a kormány”. Komoly állami kiadással sem jár, hiszen júliusban–augusztusban elhanyagolható a fogyasztás, majd amikor a piac megnyugszik, a hatósági árat szépen ottfelejtik a rögzített áron.

 

Éveken át hitették el velünk, hogy működik a rezsicsökkentés. Mutogatták – mindenfajta alátámasztó adat nélkül – a számlákon, hogy mennyit takarítottunk meg a rezsivel, miközben a tőzsdei árak 2015 évben történt esése miatt jóval olcsóbban is kaphattuk volna a gázt vagy villanyt a hatósági árnál.

 

 

– Nyilvánvalóan végig hazudták az elmúlt nyolc évet. Több százezer háztartásnak okozva évente, több tízezer forint kárt. És most megint sikerült előbb politikai hasznot húzni belőle, a pénzügyi hasznot pedig már most a fűtési szezon elején sikerül realizálni, az októberi számlával érkezik – jegyezte meg Kovács Tamás.